Katherine Woodward Thomas

Millió apró oka van egy házasság szétesésének; a legtöbb túlságosan is kicsi ahhoz, hogy említésre méltó legyen.

Mindannyiunkban él egy közös történet arról, hogy miként is kellene mûködnie a romantikus szerelemnek, és ez a történet meglehetősen egyértelmû. Valahogy így megy: ha sokáig tart, akkor igazi szerelem. Ha nem tart ki, akkor nem is volt az. Vagy így van, vagy valamelyikünk baromira eltolta.

A legtöbben nem fogjuk egyetlen, élethosszig tartó partnerrel leélni az életünket, akihez ha törik, ha szakad, hûek maradunk, míg a halál el nem választ. Egy olyan korban, amelyben felismerjük a szükségét annak, hogy az élet minden területén fejlődjünk, annak érdekében, hogy lépést tartsunk a folyamatosan változó életkörülményekkel - javítanunk kell munkahelyi körülményeinken, az alvási szokásainkon, a gyermekszülési gyakorlatunkon, az étrendünkön és a számítógépes programjainkon -, talán azt is át kellene gondolnunk, hogy a romantikus szerelemről kialakult, idejétmúlt és túlságosan leegyszerûsített látásmódunkat is nyugdíjazzuk. Tegyük félre a mentsvárat jelentő fantáziákat azokról, akiknek az életét élni szeretnénk, és lépjünk tovább egy olyan látomás felé, amely megfelel a mi életünknek, annak az életnek, melyet valóban élünk.

Ha puszta felindulásból akarunk felszámolni egy kapcsolatot, az olyan, mintha hirtelen a szívünk és a lelkünk mélyéről tépnénk fel valamit. Ez talán a legkegyetlenebb, legdurvább módja annak, hogy véget vessünk egy romantikus kapcsolatnak.

A szakítás a felszínen talán gyorsan lezajlik, de a bensőnkben ritkán. Ha valaha is próbáltunk összegubancolódott hajat kifésülni, akkor ez nagyjából hasonló érzés lehet.

A szakításban az a jó, hogy az élet térdre kényszerített. A bánat a fejed tetejére állított, és dühödten kiráz a lelkedből minden hazugságot, amelyben éltél. Minden félelem, amit a szőnyeg alá söpörtél, elbagatellizáltál vagy letagadtál, most egyenesen az arcodba bámul; minden alkalom, amikor lemondtál az erődről, megtagadtad, amit belül nagyon is jól tudtál, valaki más érzéseit és szükségleteit helyezted a sajátod elé, vagy megelégedtél valami kevesebbel az életben. Nincs hová bújni. Az élet erőszakkal felnyitott, és most kegyetlenül és könyörtelenül arra kényszerít, hogy továbblépj, fejlődj és növekedj.

Az egyetlen módja annak, hogy túléld a bánatot, ha elveszítetted szerelmed figyelmét és vonzalmát, az, hogy ezt a vad és égető fájdalmat katalizátorként használod arra, hogy önmagadra ébredj, és motorként vigyen előre, hogy azzá légy, akivé lenni születtél.

A félelem egyszerûen ostobává tesz minket. Abban a pillanatban, amikor leginkább szükségünk lenne gondolkodó elménkre, hogy segítsen néhány rendkívül fontos döntés meghozatalában, amelyek következményével elég hosszú éveken át fogunk még együtt élni, az agyunk arra van programozva, hogy egyáltalán ne is gondolkodjon.

A szeretet leckéjéért sokszor drágán meg kell fizetnünk, és a bölcsességnek is nagy ára van. Azonban ezek az eredetileg nemkívánatos leckék olyan lehetőségeket rejtenek magukban, amelyek felszabadíthatnak minket, és így igazibb és értelmesebb életet tudunk élni.

Bár nem védhetjük meg magunkat attól, hogy életünk során érzelmileg sérüljünk, attól mindenképpen megmenekülhetünk, hogy a veszteség foglyai legyünk, ha valami csodálatosat alkotunk belőle. Az összetört szív ilyen lehetőségeket nyújt számunkra.

Énünk legjobb részét úgy fedezhetjük fel, ha nagylelkûek vagyunk nagy szenvedés és veszteség közepette is.

Szakításkor két világ között kötünk ki. Már nem azok vagyunk, aki valaha voltunk, és nem is azok, akik majd leszünk.

Mielőtt felállsz és elmész, szedd össze a bátorságod, és mondd el társadnak, mit érzel, anélkül, hogy megszégyenítenéd vagy hibáztatnád. Ezt a döntés meghozatala előtt tedd meg, hogy a másik félnek legyen alkalma hozzászólni és/vagy megoldani a problémát.

A szakítás a legjobbat vagy a legrosszabbat hozza ki belőlünk.

Minden erős érzés magában hordozza az önmagunkra ébredés ígéretét.

Bármilyen nehéz lehet a szerelem árnyékos érzelmeit elviselni, gyakran legjobb békén hagyni a szíved. Ne akarj vasakarattal túl gyorsan megszabadulni a bánattól! Inkább adj időt a sírásnak, állj meg, és vedd észre, hogy a testednek milyen kétségbeesett szüksége van arra, hogy elénekelje szomorú dalát, anélkül, hogy erőszakkal túl akarj lenni rajta. Valami meg akar születni benned, és talán ezer könnycsepp kell ahhoz, hogy megtisztuljon.

A jó párkapcsolatok arról szólnak, hogy megvan a szükséges külső és belső fejlődés, amely fenntartja az egészséges intimitást és jóakaratot önmagunk és a másik személy között.

Az ember néha nehezen jön rá, mi a feladata egy jó barátnak.

Az emberi tudás önkéntelenül is szubjektív; az emlékezet még inkább.

Minden kapcsolat mélyén egy sor egyezség rejlik; némelyikbe tudatosan mentünk bele, némelyiket csupán elfogadtuk.