Ugrás a tartalomra
A legtöbben nem fogjuk egyetlen, élethosszig tartó partnerrel leélni az életünket, akihez ha törik, ha szakad, hûek maradunk, míg a halál el nem választ. Egy olyan korban, amelyben felismerjük a szükségét annak, hogy az élet minden területén fejlődjünk, annak érdekében, hogy lépést tartsunk a folyamatosan változó életkörülményekkel - javítanunk kell munkahelyi körülményeinken, az alvási szokásainkon, a gyermekszülési gyakorlatunkon, az étrendünkön és a számítógépes programjainkon -, talán azt is át kellene gondolnunk, hogy a romantikus szerelemről kialakult, idejétmúlt és túlságosan leegyszerûsített látásmódunkat is nyugdíjazzuk. Tegyük félre a mentsvárat jelentő fantáziákat azokról, akiknek az életét élni szeretnénk, és lépjünk tovább egy olyan látomás felé, amely megfelel a mi életünknek, annak az életnek, melyet valóban élünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az a gondolat, hogy jobban járunk, ha egy és ugyanazon személlyel éljük le hátralevő éveinket, nem a lét természetes, időtlen igazsága, hanem egy hiedelem, amelyet igaznak akarunk tudni. Az, hogy lemondunk magányunkról, függetlenségünkről, sokkal nagyobb áldozat, mint a legtöbben gondolnánk. Hiszen, ha megosztjuk valakivel az élőhelyünket, az életünket, az nyilvánvalóan nehezebb, mint egyedül lenni. Sőt, mi több, a páros élet gyakorlatilag lehetetlennek tûnik, nem igaz? Hát nem képtelenség, hogy keresnünk kell magunknak egy másik embert, akivel aztán leéljük az egész életünket? Akivel együtt öregszünk, együtt változunk? Akit nap mint nap látunk, és nap mint nap reagálunk a hangulataira, igényeire?
-
Nem lehetséges szoros, tartós kapcsolatban létezni valakivel úgy, hogy az egyszersmind ne lenne bonyolult is, annak minden következményével együtt. Természetesen láthatunk valamit egyszerûen is, ami valójában nagyon árnyalt és összetett, de ez akkor inkább rólunk szól, a mi nézőpontunkról, és nem magáról a kapcsolatról. Aki tehát valódi hosszú távú békét szeretne a társkapcsolatában, annak tudnia kell lemondani a nyugalmáról.
Pál Ferenc
-
Életünkben meghatározó az a felismerés, hogy a többi lénnyel közösen átélt, feltételekhez kötött boldogság mulandó, és hogy legkésőbb a halállal minden párkapcsolat véget ér. Ezért fontos, hogy minél kevesebb elvárásunk legyen, ne éljünk a múltban vagy a jövőben, hanem minden porcikánkkal élvezzük a jelen pillanatot. Aki elég érett, belátja ezt, és nem fogja többé játszmákra pazarolni idejét, hiszen tudja, hogy minden pillanat az utolsó lehet. Õszintének kell lennünk, mert a dolgok mulandósága nem egy elvont elképzelés, hanem olyasvalami, ami folyamatosan, minden percben megtörténik.
Ole Nydahl
-
Azokat a kapcsolatokat, amelyek nem hordozzák magukban a fényes, örömteli, tápláló lángot, amiért érdemes élni, nem emelnek többé sehová, csak lefelé húznak, el kell engedni. Egyedül maradni azonban rémisztő dolog. Elengedni a másikat, aki nem képes követni bennünket egy tisztább magasságba, nem hangzik biztonságosnak. Az emberek minden új kapcsolatban azt remélik, a másik felüket találták meg, és végre megszûnik az elszakítottság illúziója. De az csak egyszer szûnik meg. És ebből nem szabad engedni! Az ember nem nyugodhat bele egy olyan társba, aki nem a teljességet hordja magában. Az olyan kapcsolatban meghal a szív. Ezért képes az ember életeken át keresni a duálpárját.
Weaver Andrea
-
Soha nem teszünk le arról, hogy megleljük a valódi társat, az örök szerelmet úgy, ahogyan arról kislányként álmodtunk, ahogyan mindezt a filmekben láttuk. Ez nem korfüggő. Lehetünk húszévesek, ötvenévesek, talán még százévesek is. Vannak szünetek, időszakok, amikor látszólag hanyagoljuk a témát, sőt úton-útfélen azt hangoztatjuk, hogy milyen jó egyedül. Aztán jön egy borús este, egy hideg karácsony, az egyedül töltött negyvenedik szülinap, és rájövünk, hogy megint hazudtunk magunknak. Társat szeretnénk végre. Egy életre.
Leitner Olga
-
Szeretjük azt hinni, ha az ember egyszer megtalálja a partnerét vagy a lelki társát, onnantól állandó elégedettség lesz az osztályrésze. De lehet, hogy ennek épp az ellenkezője igaz: a kapcsolat arra a felismerésre épül, hogy valahogyan át kell jutni a túlpartra, és csak egy lélekvesztő áll rendelkezésünkre.
-
Mindennél fontosabb, hogy engedjük el a tökéletesség hamis illúzióját, és szeressük azt az embert, akivel le kell élnünk az életünket - magunkat. Ne sanyargassuk, korholjuk és csúfoljuk, ha néha letér az útról, vagy ha kudarcot vall.
-
Nem minden idők legjobb autóját akarjuk, hanem a hozzánk passzolót. Nem a legtökéletesebb házat a világon, hanem az ideálisat saját magunk számára. Nem a világ legjobb gitárját, hanem azt, amelyikben örömünket leljük. Nem a mindenki szemében legjobb társat keressük, hanem azt az embert, aki egy életre a társunk lehet. Szabadulj meg attól a gondolattól, hogy a legjobbat keresed. Keresd a számodra legjobbat!
Pierre Franckh
-
Mindig beleszeretünk olyan emberekbe, akik megélnek valamit abból, ami bennünk is ott van, amit mi azonban kevésbé éltünk meg. Sohasem fogjuk megtalálni az ideális társat, aki minden érzésünket megszólítja. Mindig lesznek olyan emberek, akik egy másik oldalát szólítják meg. El kell búcsúzni az illúziótól, amelyet a másik férfiról alkotott, s meg kell tanulnia igent mondani: önmagára átlagosságával együtt és barátjára, akinek szintén megvannak a maga pozitív és az inkább nehezebb oldalai is. Meg kell gyászolnia, hogy sem ön, sem pedig barátja nem eszményiek.
Anselm Grün
-
Az életben sokszor válaszút elé érkezünk, döntünk, merre tovább. Ez valakit bölcsebbé tesz, és valakit nem. Egyes kapcsolatok tartósak lesznek, mások felbomlanak. Ami valaha volt, nem maradhat meg változatlanul, bármennyire is szeretnénk.