Keith Devlin

A tudomány fejlődését gyakran azt tartja vissza, hogy az emberek valamit lehetetlennek tartanak.

Még a legnagyobb intellektusok is foglyai annak a kornak, amiben élnek.

Az ipari korszak fő energiaforrásait a gépekben elégetett fosszilis tüzelők nyújtották - az információs társadalom korában a rendszert mozgásban tartó legfontosabb "üzemanyag": a matematika.

Midőn egy virtuóz muzsikus előadja a megtanult darabot, akkor azt mindenki, aki nem teljesen botfülû, képes élvezni. A muzsika élvezetéhez nem szükségesek előtanulmányok. A matematika azonban kizárólag úgy "élvezhető", ha megtanuljuk, hogy lehet életet lehelni a szimbólumokba. A matematikai mintázatok és struktúrák éppúgy az elmében találnak visszhangra, mint a zenei formák - az emberekben mégsem fejlődött ki semmiféle "matematikai hallás". A matematika csupán az "értelem szemével" látható.

A matematika energiái természetesen soha nem merülnek ki. Az Univerzum és az élet rejtett mintázatainak felderítésében nincs végállomás.

A matematika a mintázatok tudománya, s e mintázatokra mindenütt rábukkanunk, bármerre tekintünk is: a fizikai Univerzumban, az élővilágban vagy akár tulajdon elménkben. S a láthatatlant a matematika jeleníti meg.

Ezredvégi bölcsesség ide vagy oda, nem sokan vannak, akiket nem fog el az áhítat érzése, midőn egy csillagfényes éjszakán az égre pillantanak. Tudjuk ugyan, a pislákoló fény a természet nukleáris kohóiból ered, s hogy minden csillag egy-egy nap, éppolyan, mint a mienk, mindez mégsem csökkenti a látvány gyönyörûségét. A csillagok fénye, míg hozzánk elért, évmilliókat utazott a hideg ûrön keresztül, s hogy ezzel is tisztában vagyunk, még hatalmasabbnak érezzük a mindenséget, melybe belecsöppentünk.

Ha egy kérdés puszta numerikus számolás útján eldönthető, akkor nem is érdemes rá több szót vesztegetni.

Mindannyian sokkal többek vagyunk, mint a jól elvégzett munkánk vagy a gondosan felépített karrierünk. Az iskola az életre készít fel, és ennek csak egy része a hivatáshoz szükséges képességek megszerzése.

A kívülállók gyakran azt gondolják, hogy minél komplikáltabb egy matematikai elmélet, annál jobban csodálják a matematikusok. Mi sincs távolabb az igazságtól. A matematikusok mindenekelőtt az eleganciát és az egyszerûséget értékelik, és egy probléma megoldásának végső célja, hogy a lehető leghatékonyabb megoldást találjuk meg.

Bár napjaink matematikakönyveiben szinte hemzsegnek az absztrakt szimbólumok, ez azonban éppúgy nem jelenti a matematika lényegét, mint ahogy a zene valódi mibenléte sem a hangjegyek jelölésrendszerében keresendő.