Ezredvégi bölcsesség ide vagy oda, nem sokan vannak, akiket nem fog el az áhítat érzése, midőn egy csillagfényes éjszakán az égre pillantanak. Tudjuk ugyan, a pislákoló fény a természet nukleáris kohóiból ered, s hogy minden csillag egy-egy nap, éppolyan, mint a mienk, mindez mégsem csökkenti a látvány gyönyörûségét. A csillagok fénye, míg hozzánk elért, évmilliókat utazott a hideg ûrön keresztül, s hogy ezzel is tisztában vagyunk, még hatalmasabbnak érezzük a mindenséget, melybe belecsöppentünk.

Kapcsolódó idézetek

1. A költők az mondják, hogy a tudós elhatárolja magát a csillagok szépségétől - egyszerûen gázatomokból álló gömböknek tartja őket. Semmi "egyszerûen". Magányos éjszakákon én is látom a csillagokat és érzem szépségüket. Többet vagy kevesebbet látok-e, mint a költők? Az égbolt végtelensége kiterjeszti a képzeletemet, s mintegy csodahintón utazgatva, saját kis szememmel akár egymillió éves fényt is megláthatok a végtelen csillagrendszerben, amelynek én is része vagyok... talán az én testem anyaga éppúgy dobódott ki valamilyen elfelejtett csillagból, mint ahogyan lám, most is anyag lökődik ki ott, abból a csillagrobbanásból. (...) A világmindenség nem lesz kevésbé misztikus, ha tudunk egyet-mást róla. Sokkal csodálatosabb az igazság, mint azt a múltban bármelyik mûvész megálmodhatta! Richard Feynman
2. Az a szivárványos valami, ami millió tudott és talán millió tudatalatti részből tevődik össze és amit köznapi nyelven szerelemnek neveznek, ebben a megnemesedett, kikristályosodott formájában: csillagok találkozása. Csillagoké, akik az ég két, esetleg legtávolabbi pontjáról indulnak el és miközben ezer meg ezer különféle csillag mellett visz el az útjuk, nem állnak meg egyiknél sem, csak suhannak afelé az egyetlen felé, akit, ha megtalálnak, együtt keringenek vele a végtelenségben, amíg keringeniök rendeltetett. Bozzay Margit
3. A csillagokat bámulom. Olyan rengetegen vannak. (...) Hiába ragyognak azonban annyira közel egymáshoz az apró fénypontok, pontosan tudom, hogy fényévekre vannak egymástól. (...) Olyan messze léteznek egymástól, hogy nem érezhetik a társaik melegét, pedig mindannyiukat lángoló anyag alkotta. Pontosan ez a csillagok titka (...). Végső soron egyedül vagyunk. Nem számít, hogy milyen közelinek tûnsz, senki más nem érinthet meg.
4. Hagyd, hogy néha elragadjon az éjszaka, nézd a csillagokat és engedd, hogy megrészegítsen a végtelenség érzése. Az éjszaka, a maga minden sötétségével, egyben út is a megvilágosodás felé. Az éjszaka, melynek misztériumai közelebb visznek minket Istenhez, olyan, akár a sötét kút, melynek a legmélyén szomjoltó víz van: fekete árnyaiban valahol ott rejlik a láng, amely fellobbanthatja a lelkünket. Paulo Coelho
5. Megállapítottam, hogy a csillagok nem állandóak. Elolvadnak. Saját szememmel láttam, hogy éppen a legszebbek közül egyik-másik elolvadt, és lefutott az égről. (...) Ezért minden éjjel virrasztani szeretnék, hogy nézzem és őrizzem, amíg csak ébren tudok maradni. Így legalább emlékezetembe vésem a ragyogó égi mezőt. Ha majd egyszer eltûnnek, akkor legalább gondolatban vissza tudom képzelni az égre a pompás csillagok miriádjait, újra felragyogtatom és könnyeim káprázatában duplán látom őket. Mark Twain
6. Csillagot pillantunk meg a végtelen tér mélyén. Bámuljuk a fényét. Oly messze van. Mi félelmet kelthet egy távoli csillag? Egyszer csak egy éjszakán megmozdul. Remegő fény dereng körülötte. Íme, a közömbösnek hitt csillag vándorol. Nem csillag az, hanem üstökös, az ég szörnyû gyújtogatója. A csillag jön, nő, bíborfürtjeit rázza, rettenetessé növekszik, felénk tart. Ó, borzalom, egyenesen feléd tart! Az üstökös ismer téged, az üstökös kíván téged, az üstökös akar téged. Rettenetes mennyei rohanás. Túl sok fény jön feléd, megvakulsz. Túl sok élet, belehalsz. Jöttét, mely fénybe borítja egedet, már nem akarod. Nem kell a mélység szerelmi vágya. Szemed elé tartod kezedet, elvonulsz, elbújsz, azt hiszed, elmenekültél... Felpillantasz. A félelmetes csillag feletted ragyog. De nem csillag már, egész világ. Ismeretlen világ. Izzó lávatömeg. Mélységek falánk csodája. Betölti az eget, nincs ott más, csak ő. Smaragd volt az ég végtelenjén, gyémánt volt távolból, de közelről katlan. A lángja pörköl. Tûzhalálod mennyei forrósággal emészt. Victor Hugo
7. Nincs egyetlen érző ember sem, aki ha a felhőtlen éjszakai égboltra tekint, meg ne kérdezné önmagától, mi a rendeltetése a csillogó égitesteknek, és mi az, ami a világmindenség rendjét megszabja. Ugyanez a kérdés támad bennünk, ha az emberi testbe helyezett liliputi világmindenséget kémleljük, vagy akár csak azt a titkokat firtató emberi szempárt, mely minduntalan összefüggéseket keres e két világ között. Ha a megértés bármely fokáról szemléljük is a Természet megnyilvánulásainak harmonikus nagyvonalúságát, az emberi érzékelés legnagyszerûbb élményében részesülünk. Aki e nagyság egyetlen parányát is megragadja, máris... célt ért el. És észreveszi, hogy segítséget kapott, amit az élet mindennapjain kamatoztathat... Ha tekintetünket a végtelen nagyra szegezzük, hétköznapi gondjaink semmiséggé törpülnek. Van egyfajta nyugalom és lelki béke, amit csak a felsőbbrendûhöz való kapcsolódás nyújthat. Selye János
8. Némelykor bizonytalanság tölti be lelkünket, és éjjeli sétákra, bolyongásra csábít a csillagok fényében. A fiatalság folyton valami csodára vár. Ezért bolyong éjszaka szívesen, cél nélkül. Victor Hugo
9. Mi örök gyerekek, valamennyien, örök megbántottak és örök bizakodók. Maga így szokta mondani: "A csillagok azok a kis lámpások, amik felé haladnunk kell, ha boldogok akarunk lenni. Nézd meg csak jól, a te csillagod is ott fönt van." S én úgy véltem, az ezermillió csillag között látom is a magam kicsi csillagát, amelyet bizonyára Anyám meszelt fel az égre a hosszú nyelû, festékes fejû meszelőjével ugyanúgy, ahogyan a házak falára szokta felmeszelni a lila, kék, vörös, zöld és mindenféle díszeket. S azóta is úgy hiszem, a felé a csillag felé menetelek szakadatlanul. Roppant utakat tettem meg, roppant megpróbáltatások között, fáradhatatlanul és azzal a tudattal, hogy sohasem érkezhetem be a célba. Mert csodálatos valami - nemhogy közelednénk, de egyre inkább távolodunk a céltól. Mennél többet tanulunk, annál kétségbeejtőbb a tudatlanságunk, mennél többet dolgozunk, annál inkább elveszítjük értékünket. De nincs kibúvó: a csillag csakugyan ott ragyog a fejünk felett, s akinek sikerül hozzátámasztania a létráját, az fel is jut a közelébe. Kassák Lajos
10. Ugyan mit tudhatnak a csillagok emberi szívünk indulatairól? Mit tudhat az örök mozdulatlanság, az örök hidegség, a végtelen távoli ragyogás a soha meg nem nyugvásról, a melegségről és a közelség utáni vágyról, amiért az emberi szív dobog? Hamarabb ismerjük meg mi az ő titkaikat, mintsem ők a mi szívünkét! Mert nincs nagyobb titok az emberi szív titkánál.