Keresztes Ildikó

Tudom, hogy áldozat nélkül sosincs siker, és lassan kezdek hálás lenni a sorsnak a mélységekért, mert ha nem élek át annyi mindent - ma nem az lennék, aki vagyok.

Szerelem, szerelem, hiányoztál. Szerelem, szerelem, csináld most már ugyanígy. Vagy sehogyan. Menekülj, amikor segíthetnél. Sose nézd, hogy ég, akit megégettél. Ne vegyél többé komolyan. Épp csak érdekelne már, hogy mire jó ez az egész. Mindennap új varázslat és újabb csodatörés.

Már jártunk felhőn túl, Tisztán és piszkosul, Fájt már a tûz, a jég, Mégsem volt még elég. Vad szívünk most is száll, Mint tépett két madár. S bár szürkébb fent a kék, Mégiscsak a miénk.

Talán majd lesz még egy perc, Talán újra szeretsz?

Nem akarok többé játszani, Tudom jól, hogy minden erről szól. Ma lehetek én a gyenge, szívem tele félelemmel, S mégis te vagy az, aki körbe ér és visszatér.

Viharos vad évek, Szerelmünk megtépték, Csak rongy és sár. Pedig most is égek, S tudom azt, hogy lángolsz te is még. Csak az álarc rejti már.

Elveszett könnyeim helye már csak fehér folt, A pillanat elszökött, s meglehet, hogy nem is volt. Nélküled nem történhet más ezután, De kettőnkkel megtörténhet bármi talán.

Legyen ez egy másik város, Valahol a földön túl, Legyen ez egy kínzó mélység, Ahova a lelkünk hull, Legyen ez egy hosszú álom, Dideregve hûvös ágyon, Csak jöjjön már, Az, amire gondolnál.

Csak az összetartás és szeretet tudja mûködtetni a világot.