Ugrás a tartalomra
Tudom, hogy áldozat nélkül sosincs siker, és lassan kezdek hálás lenni a sorsnak a mélységekért, mert ha nem élek át annyi mindent - ma nem az lennék, aki vagyok.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden apróságért hálás vagyok, minden kis darab ételért, egy sétáért, vagy azért, hogy láthatom a gyönyörû virágokat nőni. Megtanultam jobban észrevenni és megbecsülni a dolgokat, és azt is, hogyan kell szeretni még azt is, amit nem szeretek.
Edith Eger
-
A siker érdekében meg kell hozni bizonyos áldozatokat, amiket nem feltétlenül negatívan kell felfogni. Én inkább úgy tekintek rájuk, mint befektetett energiára, ami később teljes mértékben megtérül.
-
Nem vagyok hálás a kínjaimért. Azért viszont igen, hogy mindezek ellenére milyen emberré váltam.
-
Nem vagyok áldozat. Nagy hasznát vettem azoknak a törött cserepeknek - a magányosságnak, az elidegenedettségnek, a szorongásnak -, bármik is voltak ezek a darabkák. És most már hálás vagyok értük. Ezek ösztökéltek, hogy ne adjam fel, hogy menjek tovább. És nekik köszönhetem, hogy itt vagyok.
Anthony Hopkins
-
Nem hazudok már jó ideje magamnak,
bármikor hangosan köszönök a bajnak.
Nem félek tőle, belenézek a szemébe,
mire feleszmélnék, már vége.
Horváth Tamás
-
Már tudom, hogy érhetek el sok mindent. Mindig tenni kell valamit, nem pedig tehetetlenül üldögélni!
Thomas Brezina
-
Meg akarom mutatni mindenkinek, hogy nem kötelező tehetetlen áldozatként, tétlenül nyavalyogva leélni egy életet. Én meghoztam azt a döntést, amit nagyon kevesen képesek meghozni: mindenáron a győztes oldalra kerülni, és ezért semmi erőfeszítést nem sajnálni.
Mártonffy András
-
Rájöttem, hogy önmagamnak értékes vagyok. Nem azért, mert mások is ezt gondolják, és nem is azért, mert az emberek kiállnak mellettem. Ezt én magam értem el, nagyon sok erőfeszítés árán.
-
Én abban hiszek, hogy a legvégén minden, a képességünktől telhetőt megtettünk, hogy másokat egy kissé boldogabbá, és magunkat is boldogabbá tegyük, és ez a legjobb, amit tehetünk. Másokat kevésbé boldoggá tenni bûncselekmény. Önmagunkat boldogtalanná tenni az, ahol a bûncselekmény kezdetét veszi. Meg kell próbálnunk hozzájárulnunk a világ örömeihez. Ez az igazság, nem számít mi a problémánk, az egészségi állapotunk, a körülményeink, próbálkoznunk kell. Nem mindig voltam ezzel tisztában, és most boldog vagyok, hogy oly sokat megéltem, hogy erre magamtól ráeszméltem.
Roger Ebert
-
Hálás vagyok az új évekért és új kezdetekért. Alapvető szükséglete az embernek, hogy időnként újjászülessen.
Richard Paul Evans