Kertész Imre

Az intelem komolyságában, ha első hallomásra meg is lep tán, mégse kétkedj.

Az irodalom feneketlen fölfordulás, a szívre mért kiheverhetetlen csapás, valami elementáris bátorság és bátorítás, és ugyanakkor mégis olyasvalami, mint a halálos betegség.

Mindig meg akartam halni, s mindig írtam helyette egy könyvet.

Régi szokásainkat új helyekre is mindig magunkkal visszük.

Nincs kínosabb, nincs elkedvetlenítőbb dolog, mint nap nap után követni, nap nap után számba venni, mennyi pusztult el belőlünk ismét.

Van egy területe természetünknek (...), az ember mindenkori s eltulajdoníthatatlan birtoka. Igaz tény: képzeletünk még a rabságban is szabad marad.

A barátság is csak véges dolog, úgy látszik, aminek az élet törvénye szab határt.

A várakozás nem kedvez az örömnek.

Ahogy körülnéztem ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert s mégis ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint növekszik, mint gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet.

Élj úgy, mint akinek minden lépését áldás kíséri. Élhetsz úgy is, mint aki elátkozott. De akkor átkozott leszel. Viszont: hogy élhettél és munkálkodhattál, történjék bármi is, mindenképpen áldás volt; s azért volt áldás, mert elátkozott mivoltodban is képes voltál észrevenni az élet nagy esélyeit.

Nem szeretjük, hogy élünk. Nem örülünk neki. Holott nagy kiváltság lehet az élet, ha végül halállal kell megfizetnünk érte.

Megverjük magunkat a mások iránti vaksággal. Az emberi sors, pontosabban az emberiben megnyilatkozó isteni sorsa: várni, amíg elmúlik a magunk vagy a mások vaksága, amíg a szemek kitárulnak, a szívek befogadnak. Generációk múlnak, évszázadok telnek ebben az örökös várakozásban; és soha nem lesz vége, sosem érkezik el a pillanat, amikor mindenki mindent és mindenkit felismert.

Az erkölcsi magány mindenképp az egyik legfigyelemreméltóbb probléma. Egyedül lenni a vélemények harsogása, a közvélemény nyomása ellenében - különös, de e tekintetben az ember úgy viselkedik, akár a biztos búvóhelyet kereső állat.

Az emberek végül is rákényszerülnek, hogy korruptak legyenek, de az emiatti elkerülhetetlen önmegvetésükért egyszer mindig bosszút állnak - valaki máson.

Úgy látszik, az embernek szüksége van arra a képzetre, hogy amíg ő él, a világmindenségben valahol egy trónus ragyog fölötte, és az adminisztráció szakadatlanul mûködik - lehetőleg az ő lelki üdve érdekében.

A badacsonyi földnyelv, vékonyuló hegyén a jegenyék bozontos, ám szabályos gyertyái. Távolodó, kékbe foszló hegykúpok. A szépség megmagyarázhatatlan ellentéte az emberi világgal. A természet, ez a kopottas, néma elefánt, amely még mindig türelmesen hordoz a hátán. Az élet fojtogató telje, a délutáni napban párolgó szőlők és mezők közt.

Ha egy életen át ugyanazt teszed is (...), legalább ne mindig ugyanúgy tedd.

Az ember nem változik, állapotai vannak, és minden állapotában más nevet kellene adni neki, hogy már nem ugyanazzal az emberrel állunk szemben, akit korábbi állapotában ismertünk.

Megélni az életet, azt, ami jutott, s úgy megélni, hogy a teljes jusson, ez az életfeladat, bárhol is éljünk.

Bármiben hiszel is, meghalsz; de ha semmiben sem hiszel, már élőnek is halott vagy.