Ugrás a tartalomra
Az emberek végül is rákényszerülnek, hogy korruptak legyenek, de az emiatti elkerülhetetlen önmegvetésükért egyszer mindig bosszút állnak - valaki máson.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek mindig akarnak valamit, aztán az ellenkezőjét akarják, de azért egy kicsit talán mégis másképp, a végén pedig megsértődnek, amiért a másik nem érti, hogy tulajdonképpen nem is azt akarták, amit mondtak.
Erlend Loe
-
Az idő néha meghozza a bosszút, de a bosszú gyakran megsavanyodik.
Graham Greene
-
Az ember azért áll bosszút, mert igazságosnak találja.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Az emberek néha teljesen megváltoznak, mire átküzdik magukat az életen, s végül egészen más ember lesz belőlük, mint aminek indultak.
Sue Monk Kidd
-
Az ember fizetni akar a hibákért, amiket elkövetett, és azt hiszi, ha eleget szenved, az elég. De nem így van.
Wass Albert
-
Vannak, akik újra meg újra kihívják maguk ellen a sorsot, és menet közben mindig sikerül meggyőzniük magukat arról, hogy amit tesznek, az szükségszerû - annak ellenére, hogy közben végig tudják, nem igazán helyénvaló a dolog. Az ilyen embereknek számolniuk kell azzal, hogy előbb-utóbb pórul járnak.
Saul Hudson
-
Az ember természetéhez tartozik, hogy mindig mást akar hibáztatni.
-
Különbözőek az embereket mozgató szükségletek és kényszerek. Ami egyiküknek megváltás, az másikuknak börtön.
Carl Gustav Jung
-
Az emberek általában azért kérnek bocsánatot valamiért, hogy újra megtehessék.
Nassim Nicholas Taleb
-
Az emberek is fizetnek minden tettükért. Ha másként nem is, hát úgy, hogy együtt élnek a következményekkel.