Kis János

Sokszor csal a külső ruha, szép ábrázat, A benne lakót nézd, ifju, ne a házat. Azt vizsgáld: kinek mit nyom belső érdeme, Ne azt, kit millyennek lát testednek szeme.

A jót hálátlan venni s nem becsülni kár, Sietek boldog lenni: Az idő eljár.

A mással közlött jó visszaszáll reátok.

Akár híres királyok vére Akár szegény koldus valál, Feláldoz, senki személyére Nem néz a kegyetlen halál.

Ránk szüntelen kockát vetnek, S ha a sors ér, búcsút kell venni Örömitől az életnek.

Mi magas tetőre Századon hágott, ugyanazt ledönti Egy komor óra.

Légy bölcs, s ma tégy szert jó borra, Szabd kinyúlt reményedet Rövid idődhöz, s máskorra Ne halaszd jó kedvedet.

Terhét a remény könnyíti Akármelly nehéz munkának.

Mindenkor hû a remény, Vigasztalni el nem fárad, Ránk akármennyi bú árad, S a sors akármelly kemény.

Légy bár szünet nélkül szomorú, Vagy nectar mellett fejedet Gyakran ékesítse koszorú, El nem kerülheted végedet.

Mikor a sors mostoha hozzád, Barátom, erőslelkû légy: Viszont ha boldog napokat ád, Örömednek bölcsen célt tégy.

Soha nem bájol testednek Csábító szépsége, Ha nem ékesít lelkednek Belső nemessége.

A szépség gyenge rózsája Múló fényt ruház rád, Hacsak az érdem hozzája Oly virágot nem ád, Mellyet akkor is becsülnek, Ha orcádra ráncok ülnek.

Téged amely nap hoz ezen világra Az hoz egyszersmind bizonyos halálra.

Hogy boldog lehess, módot ád A szelídség s értelem: Tanuld nyájas szerelemmel Férjed szivét igézni, Ne törődj kis sérelemmel, Tudj kis hibát elnézni.

Akit én fogok szeretni, Tudjon nyájasan nevetni, Légyen ékes virágszál! Elmés tréfa s jó indulat Énrám ez hat, Nem csak a szép sima áll.

Vajon szerencsésb ki lehet, Ki méltóbb irigységre, Mint aki jókor szert tehet, Jó, szép s víg feleségre?

Sok lány örömtől kábulva Siet férjet ölelni, S nem győz kevés napok múlva Kínjain nyögdécselni. Az, aki elébb imádta, Kegyetlen hóhérrá lett, S a szegény jókor nem látta Melly ártalmas lépést tett.

Míg szólunk is, fut sietve Az élet, vedd, amit ád, Ne higgy, ámbár hitegetve Mosolyog jövendőd rád.

Csak az esztelen kérdezi A néma csillagokat, Hány öröm s bú környékezi A leendő napokat.