Kit Yates

A legfejlettebb matematikai modellből levont következtetések is csak annyira helytállók, amennyire a leggyengébb következtetéseik megállják a helyüket.

Minél jobban megszoktuk a rutinszerû napi cselekvéseket, annál gyorsabbnak érzékeljük az idő múlását, és ahogy öregszünk, ez a megszokás általában egyre fokozódik. (...) Ha hosszabbnak akarjuk érezni az életet, új és változatos eseményekkel kell kitöltenünk az időnket, kerülve az időrabló napi rutincselekvéseket.

Nem feltételezzük, hogy pusztán azért kapjuk meg az állást, mert behívtak az interjúra. Ugyanígy a pozitív szûrővizsgálati eredmények alapján nem kellene azt feltételeznünk, hogy betegek vagyunk. Ha a betegség előfordulása alacsony, a szûrések sokkal több hamis pozitív eredményt produkálnak, mint valós pozitívat.

Gyakran úgy belefeledkezünk egy elegáns matematikai érvelés részleteibe, egy bonyolult számításba vagy egy fontos számadatba, hogy elmulasztjuk feltenni a legfontosabb kérdést: vajon a tárgyhoz tartozik-e a kérdéses számítás?

Ha statisztikákat lobogtatnak az orrunk előtt, tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket: "Mivel hasonlítják össze? Mi a motiváció? Ez a teljes sztori?" Ha erre a három kérdésre megadjuk a választ, nagy lépést teszünk a számadatok hitelességének megállapítása felé. Ha nem találunk rájuk választ, az önmagáért beszél.

Időtlen idők óta élet-halál kérdése lehet egy gyors döntés: igen vagy nem? Az ősember agyának nem volt ideje kiszámítani annak a valószínûségét, vajon a fejére esik-e a lezuhanó kődarab. Ha szembetalálta magát egy veszélyes vadállattal, villámgyorsan kellett döntenie: megküzdjön vele vagy elmeneküljön? Általában többet ért a gyors (és túlzottan elővigyázatos) bináris döntés, mint az összes lehetőség alapos mérlegelése. A társadalom egyre bonyolultabbá vált, ám ezek a bináris döntések továbbra is megmaradtak. Ugyanolyan sztereotípiákban gondolkodunk embertársainkról: jó vagy rossz, szent vagy bûnös, barát vagy ellenség. Ez az osztályozás kezdetleges ugyan, de rövidre zárja a reagálásunkat, amikor szembe kell néznünk az egyes emberrel.

Belekapaszkodunk a bináris ítéletek adta kényelmes biztonságba, hogy megmutassuk a külvilágnak, milyen emberek vagyunk: pirosak vagy kékek, baloldaliak vagy jobboldaliak, hívők vagy istentagadók. Saját magunkat csapjuk be, amikor két lehetőség közül választva határozzuk meg önmagunkat, pedig a valóságban sokkal több árnyalatból áll össze a teljes színskála.

Nem kell mindig a legjobb megoldást keresni: az egyetlen tökéletesen megfelelő személyt, a nagy Õt. Valószínûleg több olyan ember is van, akivel összeillünk, akivel boldogok lehetünk.

Minden algoritmust valamilyen céllal hoztak létre. Abból, hogy maguk a szabályok előre meghatározottak, és hideg fejjel követhetjük őket, még nem következik, hogy az a cél is pártatlan, amire készültek, még ha a tervezőnek az is volt a szándéka.

Bár a számítógép elfogulatlanul alkalmazza az algoritmusokat, előre meghatározott szabályokat követve, de a szabályokat emberek írják. A programozók kitörölhetetlenül beépíthetik magába az algoritmusba tudatos vagy tudattalan előítéleteiket, amelyek a számítógép nyelvére lefordítva észrevétlenek maradnak.

Bár a modern orvostudomány vívmányai nagy utat tettek meg a fertőző betegségek megfékezése irányába, (...) egyszerû cselekedeteink és egyéni döntéseink a járványok megfékezésének leghatékonyabb eszközei közé tartoznak.

A matematikai modellek előnyeit élvezhetjük mindennapi élethelyzetekben, és ehhez nem feltétlenül kellenek unalmas egyenletek százai vagy számítógépes kódok sorozata. A matematika alapvetően egyfajta minta. Ahányszor csak rátekintünk a világra, saját modellt építünk fel a megfigyelt minták alapján. Ha fraktálmintázatot veszünk észre egy fa ágai között vagy egy hópehely sokszorosan összetett szimmetriájában, akkor a matematika válik láthatóvá. Amikor egy zeneszám ütemére dobolunk a lábunkkal vagy amikor a hangunk visszhangzik és rezonál, ha a zuhany alatt énekelünk, akkor a matematikát halljuk. Ha a labdát becsavarjuk a kapuba vagy parabolikus röppályáján elkapjuk a krikettlabdát, a matematikát alkalmazzuk.

A matematika - ha megfelelő módon adjuk elő - bárki számára érthető lehet, és mindnyájan felismerhetjük a nap mint nap megtapasztalt bonyolult jelenségek hátterében meghúzódó, nagyszerû matematikai törvényszerûségeket.

A matematika jelenti a legnagyobb reménységünket arra nézve, hogy valaha is megválaszoljuk a világegyetem rejtélyeit és saját fajunk titkait. A matematika végigkísér minket életünk milliárd ösvényén, és a fátyol mögött vár ránk, hogy majd visszanézzen ránk, amikor utoljára veszünk levegőt.