Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Kollár Betti
Az érzéseink töltik fel a zenét jelentéssel, és így válik egy dal a részünkké.
Időnként jó megengednünk magunknak azt, hogy a jövőn való rágódás helyett megéljük a pillanatot pont úgy, ahogy éppen jólesik.
Nincs gond azzal, ha egy barátság változik. Az a fő, hogy tegyünk érte, ha fontos nekünk.
A győzelemnek csak akkor van értelme, ha közben magát a játékot is élvezed.
A kutyák sokkal tisztább lelkûek, mint az emberek. Nem számít, milyen napjuk van, nem számít, hol jártál és mennyi ideig, a szeretetük feltétlen, az örömük pedig őszintébb bárminél.
Egy kapcsolat nem arról szól, hogy két ember ugyanolyan, és ugyanazokat szereti csinálni. Hanem arról, hogy megtanulják összeegyeztetni azt is, amiben különböznek.
Sokkal jobb megélni az adott pillanatot ahelyett, hogy már egy következőt hajszolnánk. Néha muszáj lassítani a tempón és kiélvezni azt, ami éppen történik.
A gyászt meg kell élni. Meg kell élni, hagyni kell, hogy fájjon, de azt nem, hogy felemésszen.
Nagyon nehéz magunk mögött hagyni az életünk egy olyan fontos szakaszát, amitől valójában nem akarunk búcsút venni, mert nem is akartuk, hogy véget érjen. És amikor végre szûnni kezd a gyötrelem, átveszi a helyét a bûntudat, amiért már nem fáj annyira.
A szerelem erős és legyőzhetetlen, ha két ember teljes lényével a szívébe fogadja.
Ha van valaki, akit képes vagy úgy szeretni, hogy félretennél minden mást, akkor ragadd meg a lehetőséget, és ne hagyd kicsúszni a kezed közül!
A család nem a vér köteléke, hanem a szereteté.
Sok minden van, amin nehéz egyedül keresztülmenni. De azért vagyunk egymásnak, hogy ne is kelljen.
A zene felszabadít. És ezt jó átadni másoknak.
Ezen a világon hemzsegnek az olyan emberek, akik mindig várnak valamit a segítségükért cserébe. Az önzetlenség aligha nagylelkûen osztogatott erény.
Az emberek általában elgyengülnek attól, ha találnak valakit, akivel van bennük valami közös, mert ettől azt érzik, máris ott az a kimondatlan bizalmi kötelék közöttük.
Néha kell egy kicsit rosszalkodni, hogy érezzük, élünk.
Bujkálni könnyû, miután rosszul csináltál valamit. De egy rossz cselekedet nem határozza meg, milyen ember vagy. Azon áll vagy bukik a dolog, hogy mit teszel utána.
Nem hinni meg reménykedni kell, hanem tenni.
Lehet, hogy az iránytû északra mutat, de a szívünk vezet minket arra, amerre valójában mennünk kell.
« Előző
1
2
3
4
…
6
Következő »