Kollár-Klemencz László

Emberek úgy nem ismerik egymást, mint lovasok a lovakat.

Minden korban lehet érni, nincs olyan, hogy túlérett ember. Valószínûleg olyan sincs, hogy túlérett gyümölcs. Egy darabig úgy tûnik, rohadt, egyszer csak megaszalódik, és finom lesz megint, mint az érett sajt.

Azt mondják, a kutyák embernek képzelik magukat. Nem bennünket gondolnak kutyának. A lovak ilyenkor lónak néznek bennünket is, vagy magukat embernek, ha ülünk a hátán, azt gondolják, egy ló ül a hátukon, vagy arra gondolnak, egy ember lovagol egy emberen?

Ahol disznót tartanak és vágnak, szeretik a malacot. Az asszonyok elbúcsúznak előre este a disznótól, bemennek a házakba, reggel csak a férfiak jönnek ki, azok is pálinkával a kezükben. Tisztelik a malacokat. Egy évig etetik, becézgetik, vakarják. Egymáshoz nőnek, aztán megeszik, mintha minden barátkozás célja az lenne, hogy megegyük egymást.

Vannak rések ezen a beskatulyázott rendszeren, és a lazán beépített fiókok között a jó dolgok át tudnak menni. Kicsit ilyen hangya módra. A hangya is az égadta világon mindenhová be tud jönni, neki nincsenek akadályok.

A kontrollvesztést szeretem megközelíteni. (...) Mindig ott kell lenni, ennek a környékén, az őrület környékén, és néha-néha megérinteni. Beleesni persze nem érdemes, mert egyrészt ott fogsz akkor meghalni, másrészt erre nem kíváncsi senki, szerintem.

Engem a jó Isten a Földre születtetett. Én a Földre lettem teremtve, mint mindenki, és nem pedig egy társadalmi rendszerbe, nem pedig egy kulturális közegbe, amit aztán nekem rögtön fel is kell vennem. (...) Az embernek alapvető joga, hogy eldöntse, hogy ezen a világon mi az, ami őt érdekli és mi az, amibe belefog, és azt hogyan csinálja.

Egy magyar csapatot, aki itt szocializálódott és itt szívott magába minden mintát, sokkal nehezebb átállítani arra, hogy ne ezt a kis focit nézze és ne ebben gondolkodjon, hanem merjen egy nagyobbat álmodni.

A természet hihetetlenül erős, bármit csinálhat az ember, a természet egy idő után ezt fel fogja rúgni, és visszafoglalja azt, ami az övé.

Addig nem tudsz semmin változtatni, amíg azt a valamit teljes valójában fel ne fedeznéd, és szembe ne néznél vele.

A novellaírás olyan, mint egy nagyon hosszú beszélgetés önmagammal, ahol felszínre tudnak kerülni dolgok.