Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy magyar csapatot, aki itt szocializálódott és itt szívott magába minden mintát, sokkal nehezebb átállítani arra, hogy ne ezt a kis focit nézze és ne ebben gondolkodjon, hanem merjen egy nagyobbat álmodni.

Kollár-Klemencz László
🔮 Jövőkép 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy csapat tagjának nem azért nehéz lenni, mert fel kell áldoznunk az életünket. Hanem azért, mert végig kell néznünk, amint ezt más teszi meg.
  2. A sport bonyolult embereket szül, túl büszkéket ahhoz, hogy beismerjék, hibáztak, de elég alázatosakat ahhoz, hogy mindig a klub érdekeit nézzék. Fredrik Backman
  3. Úgy veszem észre, hogy az az általános vélekedés és elvárás a csapat felé, hogy ismét nyerjen meg mindent. Ez lehetetlen. A siker egy díj, semmiképpen sem egy ítélet. Johan Cruyff
  4. A Fradi nem egy csapat. A Fradi körül kialakult egy életérzés, amit fradizmusnak is hívnak. És ettől mindez egy nagy családként mûködik. A szurkolók is részesei ennek a családnak. Aki igazi szurkoló, annak ezt nem is kell mondjam, úgy szeressék ezt a családjukat is, mint az igazit. Dragóner Attila
  5. Erősebben kell hát befogni őket, Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban, Elég pihenni a másik fele, Kinek álmodni úgysem célszerû. Madách Imre
  6. Erősebben kell hát befogni őket, Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban, Elég pihenni a másik fele, Kinek álmodni úgysem célszerû. Madách Imre
  7. Magyarországot (...) körülveszi egy olyan világ, ahol a legjobbak számára mindig van hely. Ezért kell mindent megtennünk, hogy megtartsuk azokat, akik számára a nagy világon e kívül is van hely. Ezt csakis úgy érhetjük el, ha elfogadjuk, hogy az ő álmaik másmilyenek, és ezek megvalósításában legalábbis nem akadályozzuk őket. Mérő László
  8. "A csapat az egyén előtt" jelszó csak egy közhely azok számára, akik nem értik a sportot, másnak pedig fájdalmas igazság. Mert ebben a szellemben élni valóban fáj. Alávetni magunkat egy szerepnek, amit nem kedvelünk, némán elvégezni a piszkos munkát, védőt játszani ahelyett, hogy gólokat lőne az ember, és elvinné a pálmát. Fredrik Backman
  9. A foci csapatjáték, nem pedig egyszemélyes. Csapatként győzünk, és minden játékos jobb egy igazi csapat részeként. Fernando Torres
  10. A Ferencváros olyan, mint egy nagy család, itt mindenki mindenkit ismer és mindenki segíti a másikat. Számomra talán ez a fradizmus.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat