Kornis Mihály

A szeretet az egyetlen erő a földön, amelynek bizonyíthatóan semmi előzménye... Nincs alapja. Így hát nem is fogy ki. Hova nyúlunk önmagunkban, amikor úgy döntünk, hogy ezt a pasast, illetve ezt a csajszit minden határon túl elviseljük? E nagylelkûségünkkel megajándékoztuk őt valamivel: a megértésünkkel, illetve azt megelőzően a figyelmünkkel. Így ő most már nem teljesen meztelen. A szeretetünket adtuk neki, azzal ruháztuk fel. Ez a szeretet hatalma: osztogatással gazdagodunk, és sosem egyedül.

Sokan, az emberiség nagyobb része szeretethiányos. Azok beszélnek róla legtöbbet, követelik meg a szeretet jelenlétét, akik a legkevésbé tudják, hogy mi az. A szeretet nem érzelmi ömlengés, önostorozás vagy igehirdetés, hanem áldozat: figyelmet áldozunk a másikra. Ez a figyelem teljes. Ezt jelenti például a kifejezés: hallgatlak, a tiéd vagyok.

A nő olyan, mint egy szépségesen egyedi módon becsomagolt díszdoboz. Királyfi számára tervezték. Ki lehet bontani, az kétségtelen, utána vissza is lehet csomagolni, és utólag szinte észrevehetetlen, hogy már egyszer (hiába) ki lett bontva a cucc, de hát a sok bontogatás közben ugyebár - kinek mennyi a sok, az persze ízlés kérdése -, a díszdoboz, pontosabban a tartalma, bármilyen ügyesen is csomagolják vissza, báját elhullajtja. Persze, a királykisasszonyok pontosan tudják, hogy a vágy nem szerelem. S inkább nem vetkőznek, vagy csak roppant ritkán. Megvárják a királyfit. Abból pedig, a mesékből tudjuk, hogy háromnál több sose jön.

Aki szerelmet hazudik, kegyetlenül megfizet majd buta önzéséért. Az életed az egyetlen, ami a tiéd: ha áruvá teszed, áruvá is lesz, tárggyá. Meghalsz, mielőtt meghalnál.

A személyiség válságokon át fejlődik. A tapasztalat szenvedéssel jár. Általa tanulunk: bevéssük a leckét.

A válságot tûrni kell: időt kell adni, hogy a lélek, aki lassú, megértse magát. Oda kell húzni magunkhoz a bajt, gyere, a tiéd vagyok. Nem leszek öngyilkos, elfogadom magam. És téged is. Ekkor a bú gyakorta elillan. Az ördög nem szereti, ha szeretik. Te pedig továbbléphetsz. Egy szinttel feljebb, ahol kis idő után vár rád - egy újabb élet-válság.

Mikor elér az élet-válság, hogy kilábalj belőle, olyan póztalanul őszintének kell lenned magadhoz, amilyen még sose voltál. Az igazi őszinteség mindig nagyon új: egészen szokatlan. Úgy kérdezd magad, mint a legjobb barátodat. Ne higgy az álszenteknek; szeretned kell magad akkor is, mikor minden lépésed rossz, különben a másikat sem tudod majd szeretni, mikor az hülyeségeket csinál és hazudik magának, de nem csak ezért: szeretned kell magad, hogy legalább egyvalaki szeressen.

A szerelemmel az a gond, hogy míg egyfelől senki nem tudja róla pontosan, micsoda (csak "érez"), másfelől minden alól felmentést ad, szubjektíve legalábbis: az ember ugye "nem tehet róla", hogy "szeret", a szívet nem lehet felelőssé tenni, a szerelem "vak". Ámor nyila nem válogat, szokták mondani.

A sorscsapások felett nincs hatalmunk. Muszáj elviselnünk, ami történt, bármilyen nehéz. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem gyûlöljük meg az életet, különösen nem a mások boldogságát azért, mert a miénk elveszett.

A helyes döntésnek nem oka van, hanem eredménye.

Nem ismerjük magunkat. Ez teszi az embert kiszolgáltatottá.

Azért fontos ismerni magunkat, hogy az ne fájjon, ami nem igaz. Ami ellenben igaz, nem baj, ha fáj. Ezt kell megtanulni. Attól többek leszünk. Képesek vagyunk belátni, hogy talán már évtizedek óta nem jól csinálunk valamit, sose csináltuk jól, (...) ebben a pillanatban előreléptünk.

Ha tudod, hogy ismerkedésed önmagaddal egy életen át tart, nem itatod az egereket semmiségek, aljasságok (a kettő ugyanaz) miatt, arra nincs időd. De igenis megálljon a kezedben a toll vagy a tû, ha valami kínosan újat hallasz magadról! Ezt onnan tudod, hogy a belső hang azt mondja: igen. Ez nem rágalom. Ez így van. Az sem baj, ha napokig nem tudsz napirendre térni a magadról szóló rossz hír felett. Minél nagyobb gyakorlatot szereztél az önmagadhoz való őszinteségben, annál rövidebb ideig kínlódsz majd, meglátod.

A magunkra vonatkozó tudatlanság könnye a legkeményebb pénz. A szenvedés gyémántjából verik. Azt a tudást veszed meg rajta, hogy képes légy változni a külvilág valós jelzései nyomán, bármennyire fájdalmas is ez a változás. Illetve, amikor megbizonyosodsz magadban róla, hogy a sértés csak sértés, vagyis igaztalan, akkor néhány magányos, fojtott kiáltással tudd le a rágalom szülte fájdalmat, s többé ne törődj vele azután.

A jóság, éppúgy, mint a rosszaság, az emberi világban mindenütt jelen van. (...) Az ember rosszaságára bízvást számíthatunk minden helyzetben, magad felől és más irányából egyaránt. Viszont, ha bajba kerülve, a másik jóságára is okvetlenül számítasz, alighanem csalódni fogsz. Meg is érdemled. Minden egyébtől függetlenül, mondd: te mindig, minden körülmények között jó vagy? Biztosan lehet rád számítani mindenkinek? De reménykedni szabad a másik jóságában.

Mikor el merem viselni az egyedüllétet, felzeng a világ. Megszólal az egész. Jelen kell lenni az elviseléséhez, az igaz; erő kell annak tudomásulvételéhez, hogy az egész életem – mindenki, akit ismerek és minden, amit tudok – most és egyidejûleg válik esedékessé: az egyedüllét csöndjében egyszerre szólal meg. Ilyenkor én is ezerfelé tudok beszélni egy időben, és a gondolatok összehasonlíthatatlanul gyorsabbak a szónál, talán gyorsabbak a fénynél is. Nagy esély, egyedülállóan csodálatos estély valakivel magunkban lenni. Ünnep.

A magányérzet a magunk vállalása helyén keletkezik. Aki azt mondja magáról, hogy se kutyája, se macskája, és nincsen egyetlen barátja sem, az nem tudja, hogy igazában mindenki egyedül van. Már ha egyszer magába nézett, és önmagára ismert, és szóba mert elegyedni azzal, aki benne van. Akkor mindjárt lesz barátja is. S lassacskán ráébred, hogy hiszen sosincs, sose lesz, mert sosem volt egyedül.

Egyedül vagy. Az se jó, ha észre se veszik, de az még rosszabb, mikor már suttognak róla.

Legfelső belső állapotunkat veszítjük el, ha azt hisszük, hogy a boldogság valami nyilvános és trendi vacak. Irtózat. Sosem lehet boldog, aki boldog akar lenni. Embernek kell lenni, és mindig nyitva lenni: készen kell rá lenni. A többi meglepetés.

Sose bánts senkit, mert azzal a hatalmába kerülhetsz.