Korzenszky Richárd

Úgy emlékszem, Arnold Toynbee-nál olvastam, hogy az ember technikai civilizációjával nem fejlődött együtt az emberi szív civilizációja. (...) S azon is érdemes még elgondolkodni, hogy amikor az eszközök egyre tökéletesebbé válnak (ezt tapasztaljuk széltében-hosszában), a célok, amik nélkül pedig igazi emberi életet élni nem lehet, sok ember számára egyre inkább homályosak lesznek.

Felelősségre kellene nevelni a gyermekeket az élet iránt. Rá kell döbbenteni, hogy csak a meglévő életet lehet továbbadni. Pusztítani könnyû. Repülőt gyárthat az ember, de létrehozni egy rózsabogarat, de még egy szúnyogot sem képes. Elpusztítani, kiirtani igen.

Minden ember számára mindennapi feladat, hogy harmóniát teremtsen maga körül, hogy rendet tartson a dolgaiban és önmagában. A széthúzás, szétesés számtalan jelével találkozik mindenki mindennap. Ugyanakkor észre kellene venni a néha csak pillanatokra megvalósuló békét, örömöt, barátságot, összhangot. Nyugodtabbak lehetnénk mindannyian, ha jobban meg tudnánk becsülni egymást, akik részei vagyunk ugyanannak a világnak.

A természet számomra arról a harmóniáról beszél, amire tulajdonképpen minden ember vágyik. A természet rendje jelenti azt a romlatlan világot, amelybe minden ember szeretne visszakerülni. (...) A természetben mindennek megvan a maga helye, csodálatos egyensúly ez, amit az ember csak felborítani képes.

Minden találkozás meghatározó lehet. Minden találkozás ajándék. Minden találkozás kapcsolat, s a találkozást búcsú követi. Minden búcsúzásban megérzi az ember a végtelenre éhező ember végességét.

Nem hittem fiatal koromban az idős szerzetesnek, aki azt mondta: figyeld meg, az órák lassan múlnak, de az évtizedek elszállnak pillanatok alatt.