Laurell Kaye Hamilton

Van, hogy az ember megküzd a saját démonaival, és visszatoloncolja őket a mélybe. Van, hogy feladja. És van olyan is, hogy belefárad az öngyötrésbe, és inkább keres valaki mást, akit kedvére gyötörhet.

Senki nem szokott átkot szórni, mert nagyon sokat árt vele a saját karmájának is. Ha valakire átkot küldesz, az mindig visszaér hozzád. Anélkül soha nem hozhatsz létre igazán gonosz varázslatot, hogy ne fizetnél meg érte magad is. A szabály alól senki sem bújhat ki, még a halhatatlanok sem. Ez az oka annak, hogy olyan ritkák az igazi átkok.

A szerelem - ugyanúgy, mint a fájdalom - magánügy, addig, amíg nem akarod másokkal megosztani.

A hatalom megront, és a korlátlan hatalom korlátlanul ront meg.

Lehetsz a lehető legmélyebben, fordulhat ki az életed tövestül a sarkából, a világ meg se moccan, marad rezzenetlenül az, ami volt. És persze forog tovább. Gond nélkül.

Sem a szerelem, sem pedig a gonosz nem képes legyőzni mindent, de a gonosz cinkelt lapokkal játszik.

Azt kérded magadtól, hogy mi a szerelem, meg hogy szerelmes vagy-e. Közben pedig inkább azt kellene kérdezned, mi nem szerelem.

Az élet korántsem tökéletes, de (...) mégsem annyira reménytelen.

Minden szerelemnek megvannak a meglepetései, rejtelmei, melyek csak az idők folyamán nyílnak meg előttünk.

Túlságosan is jól mûködött a kapcsolatunk, túlságosan is boldog voltam vele, így aztán kényszeresen próbálgattam a határait. Hogy vajon mit bír el, és mikor roppan meg. Összetörni persze nem akartam, csak teszteltem. Mert mire jó a tökéletes, ha nem látjuk a határait? A francba is, mekkora zagyvaság! Az igazság az, hogy féltem a boldogságtól.

A szívünk mélyén mindannyian azt hisszük, hogy az ördögöt észre lehet venni, hogy már ránézésre látjuk a gonoszságot, de ez egyszerûen nem így mûködik.

Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancsszínben játszanak a fák. Minden szín neonfénnyel ragyog, lüktet a nehéz, aranyló napfényben.

Én soha nem bocsátottam meg senkinek semmit. Ez nyilvánvalóan jellemhiba, de a fenébe, mindenkinek kell legalább egy.

Ha már meg kell halni, legalább bátran haljunk meg. Ez kiborítja az ellenséget.

Én téged akarlak. Csak azt nem tudom, meg tudok-e birkózni mindazzal, ami te vagy.

Az apró termet, a nőies finomság és a tökösség minden ellenkező híresztelés ellenére sem zárják ki egymást.

Mindig szeretni foglak. Amikor ez a vörös haj fehér lesz, még mindig szeretni foglak. Amikor a fiatalság sima puhaságát felváltja az idő törékeny puhasága, bőrödet még mindig meg akarom majd érinteni. Ha arcodat elborítják a ráncok a mosolyaid, a szemeden átsuhanó meglepetések miatt, amikor minden elsírt könnyed nyomokat hagy arcodon, még inkább kincsként foglak őrizni, mert ott voltam, és mindezt láthattam. Meredith, meg fogod osztani velem az életedet, és szeretni foglak, amíg az utolsó lélegzet el nem hagyja tested vagy testemet.

Rám mosolygott, és szemében nem csak örömöt láttam. Neki helye van az életemben. Valakihez tartozik. Nem csak a boldogságot keressük. Tartozni is akarunk valahova. Mi, a szerencsés kevesek megtaláljuk gyerekkorunkban, családunk körében. De legtöbben közülünk felnőtt létünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy keressük azt a helyet, személyt vagy szervezetet, amelyben, amelynél úgy érezzük, fontosak vagyunk, számítunk valamit, és hogy nélkülünk valami visszafordíthatatlan történik, megakadályozhatatlan. Mindannyian érezni akarjuk, hogy minket nem lehet helyettesíteni.

A mosolya még szélesebb lett, öröm volt ránézni, mint amikor a nap előbújik a fellegek mögül, és a világosság szétárad az égen.

Még mindig nem sírt. Én már bőgtem volna. De a csajok könnycsatornájában több vegyi anyag van. Emiatt könnyebben sírunk, mint a férfiak. Becsszóra.