Leonyid Leonov

Fogalmad sincs mire vagyok képes a kedvedért. Torkon ragadom a világot, és a lábad elé kényszerítem, mint a kiskutyát.

A halál akarása Isten bosszúsága teremtményének nemsikerülte fölött. Ez az egyetlen, amiben az ember felülmúlja az Istent, mert Isten nem tudná önmagát megszüntetni, bármennyire akarná.

Keserû dolog, ha az embernek deres fejjel kell beismernie elkövetett hibáit. De még keserûbb, ha már arra sincs ereje, hogy jóvá tegye.

Ha ellene szegülünk a szerencsétlenségnek, ezt az igyekezetünket nem mindig koronázza menekvés a pusztulástól, de minden pusztulás azzal kezdődik, hogy elveszítjük akaratunkat az ellenálláshoz.

Senki úgy meg nem veti az embereket, mint maguk a megvetendők.

Első kézből, az életből merítse ismereteit és ne könyvekből, mert nézetem szerint még a legjobb könyv is mindig csak egy magánvéleményt fejez ki, és az életnek csupán elszigetelt részlegeit vizsgálja. Olyan tükör még nem volt, amely az egész világot visszaveri.

A háborúban nem az ágyútüzet a legnehezebb elviselni, nem a fegyvereket, hanem a gondolatokat.

Ismerik valamennyien a gyermekkornak azt a sajátságát, hogy az idő végtelen, egy nap egy örökkévalóság, s akárhogy herdáljuk csodálatos utazásokra, felfedezésekre, még mindig tízszer annyi marad belőle. Beláthatatlan térségek nyílnak meg a gyermek előtt, nincs olyan szárny, hogy a határukig lehetne repülni...

A jövőbe vezető utat csakis a múlt alapos ismeretében tûzhetjük ki: az emberiség mindig elkövetett hibáiból okul.

Ma nyílegyenesen kell a célra törni, és jaj annak, aki nem hisz a maga becsületes igazában.

A tehetség elsősorban céltudatos és tettre kész akarat.

Te megszállott vagy, van életcélod, s azért a bőrödet is habozás nélkül vásárra viszed. És ráadásul még tehetséges is vagy... azaz megvan benned a képesség, hogy meglásd az aranyszemcséket a homokban a lábad alatt.

Reggel mindig naivnak érezzük az alkonyat kételyeit.

A tegnapi ember mindig tragikusan tudatlan a ma szemében. Ez keserû az élők számára... de a haladás szempontjából még rosszabb lenne, ha az ellenkező eredményre kellene jutnunk.

Meghalni egyedül kell. Az állatok ezt jobban tudják. Ebben a tekintetben tapintatosabbak az embereknél.

A kultúra nem könyvesláda, tele avult, bár tisztes fóliánsokkal. A kultúra: mozgás, cselekvés, a továbbgondolkodás képessége.

Nincsen sötétebb bûn, mint az életnek egyetlen harmatcseppjét is hiába ontani ebben a pusztaságban... igen, korunk pusztaságában.

Minél nyomtalanabb eltûnésünk, annál drágább a létnek minden morzsája.

Az anyag feledékeny, a földön semmi sem emlékszik arra, hogy azelőtt mi volt, milyen volt.

Tudományunk (...) arra tanít, hogy minden élő szervezet végérvényesen hal meg. A természet túlságosan féltékeny és szûkmarkú szerető, semhogy elengedné kedvenceit egy másik világba, ahol ő maga nincsen s ahol az ő törvényei nem érvényesek.