Tudományunk (...) arra tanít, hogy minden élő szervezet végérvényesen hal meg. A természet túlságosan féltékeny és szûkmarkú szerető, semhogy elengedné kedvenceit egy másik világba, ahol ő maga nincsen s ahol az ő törvényei nem érvényesek.

Kapcsolódó idézetek

1. A természettudós mindig bizonytalanságban él. Tudja, hogy minden megállapítás értéke véges. Tudja, hogy meghal, aki hinni kezd a saját tételeiben.
2. Mindenki meghal, aki nem akar élni tovább. A természet okosabb, mint hinnénk. Apránként elveszítjük a barátainkat, elveszítünk mindent, egyre csak veszítünk és akkor azt mondjuk, mi a fenének élek én még a földön, ennek nincs értelme tovább.
3. Valahányszor egy beteg meghal, az orvos azzal szembesül, hogy véges a természet ereje feletti befolyása, s ez mindig is így lesz. A természet végül mindannyiszor győzedelmeskedik, s ennek így is kell lennie, ha fajunk fenn akar maradni.
4. A halál a maga riasztó némaságával az élet egyik legfontosabb valóságára tanít meg: az élet - kivétel nélkül mindnyájunké - előbb vagy utóbb véget ér. Az ember az egyetlen élőlény, aki tudja, hogy meg fog halni: szembe megy a saját halálával, kénytelen úgy élni, hogy szembenéz vele. (...) Lehetősége kezdettől végigkísér bennünket, amíg egyszer csak be nem következik. Aki ennek tudatában él, átérzi, hogy az élete egyetlen, egyszeri adottság, amelyben mindannak, amit tett, amit átélt vagy elszenvedett - jó és rossz, öröm és fájdalom - különleges, egyszeri értéke és jelentősége van. Lukács László
5. Más tudományoknak sok szakértője akad mindenütt; némelyiküket még a kisgyerekek is annyira értik, hogy tanítani is képesek, élni viszont egy egész életen át kell tanulni, és amin talán még inkább meg fogsz lepődni: egész életünkön át tanulnunk kell meghalni. Lucius Annaeus Seneca
6. A megrögzött szokások rendkívül szívósak, és tanítsanak akármilyen tudományt az iskolában, a világ "fejlett" országaiban az emberek zöme még mindig azt hiszi, hogy az ember a mértéke mindennek, az ember a teremtés ura, aki kénye-kedve szerint cselekedhet. Ennek eredményeképpen most, a XX. század utolsó évtizedeiben is még mindig pusztítjuk a növény- és állatvilágot, még mindig pusztítjuk az élettelen környezetet - mindent alárendelve vak szeszélyünknek, a pillanatnyi gyönyörnek és kényelemnek. Isaac Asimov
7. Tudjuk, mindenki meghal majd egyszer, talán mi is, de valójában képtelenek vagyunk elhinni, hogy ez velünk is megtörténik. Ha jönnek a jelek, kétségbeesünk, személyiségünk összeomlik a rémülettől, pedig lehet, hogy van még valamennyi idő; néhány nap, hónap, néhány év. Aki igazán felfogta a világ természetét, az méltósággal hal meg. Elfogadja az elkerülhetetlent, pedig lehet, hogy jó néhány évvel előbb érkezik, mint az természetes volna. Csányi Vilmos
8. Mi azért tanulmányozzuk az univerzumot, hogy tudjunk, ugyanakkor végül csak egyvalamit tudunk meg valójában: azt, hogy minden véget ér... kivéve a halált és az időt. Lily Brooks-Dalton
9. Minden állat megnyomorít vagy megöl más élőlényeket. Még a legorganikusabb kertész sem tud úgy tevékenykedni, hogy ne sértené más életformák érdekeit, hiszen élőhelyektől fosztja meg a vadon élő állatokat, rovarokat öl természetes peszticidekkel, és növényeket áldoz fel az emberi fogyasztás céljából. A természet szövetének részeiként érdekeinket folyamatosan összevetjük más élőlényekével, és általában a saját érdekeinknek kedvezünk. Frans de Waal
10. A természet egyetlen növénnyel sem kivételez, egyiknek sem jár becézgetés. kényeztetés. Amelyiknek nem tetszenek a körülmények, az víz- vagy tápanyaghiányban fog szenvedni, betegeskedik, végső soron pedig valószínûleg elpusztul és az enyészeté lesz - bármiféle érzelgősség nélkül.