Libba Bray

Visszamenni sosem lehet, csak előre.

Ennyit tesz a világukban élni: egy nagy hazugságot. Egy illúziót, ahol mindenki elfordítja a fejét, és úgy tesz, mintha nem volna semmi kellemetlen, nem léteznének a sötétség koboldjai, se a lélek kísértetei.

Futok, mert futhatok, mert muszáj. Mert szeretném látni, meddig juthatok, mielőtt meg kell állnom.

Egy levél táncol már csak a levegőben. Egyre magasabbra emelkedik, spirálvonalban, mintha rá nem hatna a nehézségi erő és a logika, s olyasmiért nyúlna, ami elérhetetlen. Természetesen ez is leesik majd. Egyszer. De most még visszafojtott lélegzettel figyelem, és azt kívánom, bárcsak tovább szállna. Megvigasztal a küzdelme.

Mi magunk teremtjük meg azokat az illúziókat, amelyek segítségével tovább élhetünk. És egy nap, amikor már nem vakítanak el, és nem is vigasztalnak, leromboljuk őket, egyik csillogó téglát a másik után ütjük ki a falból, míg nem marad más, csak az őszinteség ragyogó fénye. Felszabadít ez a fény. Kell. Rémisztő. Mezítelenül, kiürítve állunk előtte. És amikor a szemünk már nem bírja tovább, új illúziót teremtünk, amely ismét megvéd bennünket a nyugtalanító igazságtól.

Ha kíváncsiak vagyunk egy hely titkaira, kérdezzük csak meg a cselédeket.

Ha folyton azt hangoztatod, hogy semmire sem vagy méltó, az emberek végül el is hiszik.

Menjetek, ahova senki se megy, ahova tilos belépni, nyújtsatok reményt!

Ne térjetek le az útról, mert ha egyszer megteszitek, nagyon nehéz visszatalálni.

Szörnyû dolog, ha valakinek nincs saját hatalma. Ha megtagadnak tőle dolgokat.

A hatalom mulandó. Hamar véget ér.

Meg kell tanulnunk kiiktatni a kellemetlen gondolatokat, és sohasem foglalkozni velük. Máskülönben életünk végéig azt kiáltoznánk, hogy "Miért?", telesírnánk a zsebkendőnket, és semmire sem jutnánk.

Különös, hogy egy haláleset milyen megfontolttá teszi az embereket.

Az élet apró, egyszerû, tudatos tettei váratlan védelemül szolgálnak a nap mint nap elszenvedett halál ellen.

Minden választásnak megvannak a maga következményei.

Az emberek azt látják, amit látni akarnak, és akkor, amikor szükségük van rá.

A spiritualizmus csak annyira tudomány, mint a lopás. Mert ennyiről van szó csupán: igen agyafúrt szélhámosok pénzt lopnak a gyászolóktól, cserébe egy kis reménysugárért.

Mindannyiunknak szembe kell néznünk a magunk kihívásaival (...). Azt hiszem, minden attól függ, hogy vállaljuk-e őket.

Az igazság könyörtelen és tisztességtelen, de attól még igazság.

A férfiak elvárják a nőktől, hogy megkönnyítsék az életüket. Vonzó, jól nevelt, zenéhez, festészethez és házvezetéshez értő kell hogy legyen, de mindenekfelett meg kell óvnia a férje nevét a botránytól, és sohasem szabad felhívnia magára a figyelmet.