Libba Bray

Néha azt keressük, aminek a megtalálására nem állunk készen.

Minden vég egyben egy kezdet is.

Nem létezik biztos választás, csak másféle.

Csak a félelem kézzel fogható, határozott és tagadhatatlan.

Tehetünk úgy, mintha mások volnánk, mint akik vagyunk.

A sorsot nem lehet kijátszani.

Mindegyikünk életében van egy időszak, amikor kiválasztjuk, melyik úton haladjunk, amikor a jellemünk nagy változásokon esik át.

A bûnük az volt, hogy hittek. Hittek abban, hogy mások lehetnek. Különlegesek. Hitték, hogy megváltoztathatják azt, amilyenek voltak: sérültek, nem szeretettek. Elhajítottak. Elevenek lehetnek, körülrajongottak, olyanok, akikre másoknak szükségük van. Nélkülözhetetlenek. De ez nem volt igaz.

A szépség csak gondot okoz.

Az emberek úgy érzik, birtokolhatják a gyönyörû dolgokat.

Mi, lányok, tükrök vagyunk, akik úgy verjük vissza az arcmásukat, ahogy látni szeretnék magukat.

Minden, amit teszünk, visszahat ránk. Amikor befolyást gyakorolunk egy helyzetre, önmagunkat is megváltoztatjuk.

Mindennek van sötét és világos oldala.

Minél inkább igyekszünk eltüntetni a bennünket szétválasztó szakadékot, ez a nehézkedés annál messzebb tol bennünket.

Fehérbe és kék bársonyba öltözött jelenségként sétál feléjük, a fejét magasra tartja, amikor áhítatos tisztelettel néznek rá, az istennőre. Még nem tudom, milyen érzés a hatalom. De biztos így festhet, és azt hiszem, azt is kezdem megérteni, miért rejtőztek el az ókori nők a barlangokban. És miért akarják a szüleink és a kérőink, hogy illedelmesen és kiszámíthatóan viselkedjünk. Nem azért, hogy megvédjenek minket: félnek tőlünk.

Szeretnék elkerülni innen, és egy olyan helyen, ahol senki sem ismer, és senki sem vár el dolgokat tőlem, kis időre más lenni.

Nem élhetünk mindig a fényben. Ami fényt csak bírsz, magaddal kell vinned a sötétbe is.

A francia az a nyelv, amiről mindig is azt tartottam, hogy a gargalizálásra hasonlít.

Időről időre valamennyien csúnyán viselkedünk. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten szeretnénk meg nem történtté tenni. A megbánás is része - más mindennel együtt - annak, akivé válunk.

Az apák szándékosan bántják gyermekeiket. Kábítószerfüggőkké válhatnak, akik gyengék felhagyni szenvedélyükkel, bármekkora fájdalmat is okoznak vele. Az anyák eltûnhetnek a gyermekeik életéből, amikor elhanyagolják őket. Egy tagadással, azzal, hogy nem hajlandóak észrevenni, el is törölhetnek. A barátok félrevezetnek. Az emberek becsapnak. Hideg, hazug a világ.