Lucy Clarke

Nem tudod, mennyire szeretsz valakit, amíg rá nem jössz, hogy soha többé nem fogod látni. Hogy egy olyan világban kell élned, ahol ő már nem létezik.

A magány nem egyenlő az emberek távollétével. A magány azoknak az embereknek a hiányát jelenti, akik megértenek téged.

Lehet, hogy az öröm és a küszködés olyan mélyen össze vannak kapcsolódva, hogy az egyik nélkül nem is lehet megtapasztalni a másikat.

A hegyek kegyetlenek tudnak lenni. Kíméletlenek. Nem törődnek vele, ki marad ott összetörve és vérben úszva. Nem érdekli őket sem az öröm, sem a könnyek. Ezért veszítik el magukat az emberek odakint. Ott nincs ítélkezés. A vadonban bárki lehetsz.

Az utazás soha nem a csúcs eléréséről szól. Azért másztál fel - és mászol tovább -, hogy keresztülmenj a küzdelmen, és időnként pillantást vethess a valódi szépségre. Az érzésért, amit mászás közben megtapasztalsz.

A legbátrabb dolog, amit tehetünk, hogy segítséget kérünk.

Nem az ilyen utak eredményeként alakult ki a klímaválság? Mert az emberek egész kontinenseket szelnek át egy lánybúcsúért, amit afféle születési előjognak tartanak? Ez az esemény régen arról szólt, hogy az esküvő előtti estén együtt ettél a barátnőiddel. Mikor vált ilyen árucikké, lánybúcsús particsomagokkal, ivós játékokkal és szánalmas kvízekkel?

Azok az emberek a barátaink, akik megértenek bennünket.

Testünk biokémiája megváltozik, amikor jó barátok társaságában töltjük az időt. Boldogsághormonjaink csodálatos koktélja - oxitocin, dopamin és szerotonin - feldobja a hangulatunkat. A kutatások szerint a barátságok megerősíthetik agyunk pozitív idegpályáit, és fejlesztik érzelmi intelligenciánkat. Azt is mondhatnánk, hogy a barátok felérnek egy orvossággal.