Ugrás a tartalomra
Nem az ilyen utak eredményeként alakult ki a klímaválság? Mert az emberek egész kontinenseket szelnek át egy lánybúcsúért, amit afféle születési előjognak tartanak? Ez az esemény régen arról szólt, hogy az esküvő előtti estén együtt ettél a barátnőiddel. Mikor vált ilyen árucikké, lánybúcsús particsomagokkal, ivós játékokkal és szánalmas kvízekkel?
Kapcsolódó idézetek
-
Az volt a szokás, hogy a lányokat elszakítják a családjuktól, amikor férjhez mennek. Ha nagy volt a távolság, előfordult, hogy többé nem is találkoztak. Maradt a levelezés, illetve ajándékok küldése. Ám a futárokat banditák támadhatták meg az úton. A hajók elsüllyedhettek. A várva várt örökösök pedig halva születhettek. Vagy ami még rosszabb: lánynak.
-
A globalizáció csatornáin keresztül az egyik fél élete, kultúrája, ízlése érintkezik a másikéval. A hagyományok és az ízek összevegyülnek a globális világban. Az utazások révén az emberek eljutnak egymás országaiba. A migráció mély kötődéseket alakít ki. Az emberek és gondolataik, szokásaik mobilitása immár nem ismer határokat. Úgy tûnik, együtt élni elkerülhetetlen sorsszerûség. De nem mindig megnyugtató.
-
Bizonyos eseményekről egyszer csak kiderülhet, hogy átjáróként mûködnek az ember életében, egyik életszakaszból a másikba. És nem csak azokra a lépésekre gondolok itt, amelyeket az ember szándékosan tesz, mint mikor mondjuk elköltözik otthonról, elvállal egy új állást, vagy egy nyári délután hozzámegy ahhoz, akit szeret. Hanem a váratlan eseményekre is; egy telefonra az éjszaka közepén, balesetekre, rizikós döntésekre, melyek nem jönnek be.
-
Állítólag ma korábban érnek a lányok. Ez igaz testi értelemben, de ha mélyebbre nézünk, jóval későbben érnek és maradnak gyerekek. Gyerekesen öltözködnek, gyerekes a lobogó hajuk, sőt még a miniszoknyájukkal is a gyerekességnek hódolnak. A baby-doll hálóruha, a képes trikók, a sortok - gyerekdivat. Nem akarnak felnőttek lenni - nem akarják vállalni a vele járó felelősséget. Ezzel szemben, mint minden gyerek, azt kívánják, hogy felnőttnek tartsák őket, és szabadon tehessék mindazt, amit ők felnőtt dolognak tartanak. Ez pedig nemegyszer tragédiához vezet.
Agatha Christie
-
A nyaralási románcok annyira édesek, mert nem tartanak örökké. Minden együtt töltött percetek egyben az utolsó is. Egy falat édesség a fogyókúra közben, egy friss, kimerült szülő lopott, tizenöt perces pihenője. A világ egy olyan dolog, ami azért létezik, hogy kettészakítson benneteket, de amiért még közelebb kerültök egymáshoz. És a tény, hogy megtaláltátok egyáltalán egymást ezen a hatalmas bolygón, egy beduin barlangban vagy éppen egy hajón a Nagy Korallzátonyon, valóban csodával határos.
-
Felnőttnek lenni nem túl vonzó, nem egy hálás szerep, és semmiképp sem azonos avval, hogy mostantól mindent szabad. Egyfelől neked eddig szabad volt csaknem minden bizonyos keretek között (...), másfelől meg minden híresztelés ellenére nem méznyalás, nem karnevál, ami most következik.
Keresztury Tibor
-
Nem egyik napról a másikra leszel felnőtt, az érettség pedig nem egy gombnyomással valósul meg. Sem a szalagavató, sem az érettségi, sem a diplomaosztó, sem a gólyabál, sem a jogosítvány, sem más modern "szertartáspótlék" nem tudja megoldani azt, hogy felnőtt legyél, és hirtelen minden kitisztuljon. Sőt, az esküvő és a gyereked születése sem!
Farkas Lívia
-
A télnek megvannak a csábító oldalai, még ha felnőttkorunkban nem is észleljük ezeket ilyennek: a hó az úttesten bosszantó akadállyá válik, a sötétség elrontja a sportolás élményét, és a hidegből drága fûtési szezon lesz. A gyerekek azok, akik feltétel nélkül szeretik a telet, és talán saját nosztalgiánk is az, ami a korábbi teleket megszépíti. (...) De nemcsak a klíma változott meg, hanem mi is. Idősebbek, racionálisabbak és kevésbé lenyûgözhetőek lettünk. (...) Nem kell, hogy mindannyian újra gyerekek legyünk, de gyakrabban visszaemlékezhetnénk az örömnek erre a gyermeki érzésére.
-
Ismered azt az eufémizmust, hogy várandós? Micsoda telitalálat! Egy kisbaba születése - feltéve, hogy egészséges - olyasmi, amit nagyon vár az ember. Jó dolog, nagyszerû, örvendetes, hatalmas esemény. És attól fogva minden jó dolog, ami velük történik, egyúttal veled is történik. Persze a rossz dolgok is (...), de tudod, az olyasmik is, mint az első lépések, az első randik meg a zsákfutásban szerzett első helyezések. A gyerekek elvégzik az iskolát, megházasodnak, nekik is gyerekeik lesznek - bizonyos értelemben mindent megismételhetsz.
Lionel Shriver
-
Iskola, diploma, munka, eljegyzés, esküvő, előléptetés, gyerek, előléptetés, kezdőrészlet, családi ház, új munkahely, még egy gyerek, még egy hitel, nagyobb autó, unoka, nyugdíj? (...) Az emberek mindig azt hiszik, a következő etap majd véget vet a sóvárgásnak. Azaz, hogy majd akkor történik valami. Valami, amitől végre elégedettek lesznek. És amikor majd végre elkezdenek élni. Csakhogy a legtöbb ember épp így felejt el élni.