Macuo Basó

Ne áltasd magad: nem vagyunk félbevágott dinnye két fele!

Fehér kócsagok, hószárnyatok híd legyen két havas part közt.

A vándorúttól fáradtan, betelten kopár mezőkön, zörgő avaron kószál a lelkem...

Ha fölösleges, mit szólok: szavam kihûl, mint ősszel a szél.

Mikor virágos minden út s fehérek a cseresznyefák, minden, mi volt, eszembe jut.

Csak kétszer élsz; Egyszer, amikor megszületsz, és egyszer, amikor szembenézel a halállal.

Ne a mesterek lábnyomát kövessétek, hanem azt, amit ők is kutattak!

A sors mit kaptunk Szalmakalapunk alatt Elmúló árnyék.

Kora-tavasz-éj. Fészkét nem lelvén, fölsír egy madárgyerek.

Havat seperve söprût, havat feledek - nincs, csak a seprés.

Tavasz, szél, zápor: vízpart fûzlombja s ruhánk csapongva lebben.

Tavasz-sirató madárdal szól; a halak szeme is könnyes...!

Eső se mos le szépség-színt se virágról, se szép lányarcról.

Pillangó-köntöst orchidea-aroma illatosít be.

Remetekunyhóm kincse egy szál hajnalka - ám ez sem: társam...

Lenyûgöz, aki Nem gondol röpke létre, Ha mennydörög.

Csak ülök csendben, semmit sem csinálok, a tavasz eljön, és a fû nő magától.

Halála közelg de erről nem regél a kabóca zenéje.