Mán-Várhegyi Réka

Nem vagyok különösebben szomorú, bizonyos életkor fölött sokak alapállapota a szomorúság, ez teljesen természetes, én úgy érzem, túlléptem azon, hogy az életem nem olyan, mint amilyennek egykor elképzeltem, és különösebben az sem foglalkoztat, hogy egy napon majd nyomtalanul eltûnök.

A napok egyformasága kóstolót ad nekünk az öröklétből.

Valójában senki sem lélegzik fel, a levegőben szálló finom porszemcsék ezekben a pillanatokban is akadálytalanul zúdulnak be a légutakon az emberek szervezetébe, károsítva az oxigénellátásért felelős hörgőcskéket, rákot, asztmát, tüdőtágulást és hörghurutot okozva.

Azok a testek, amelyeken látszik, hogy nem tartják őket kordában sportolással, megvetést érdemelnek.

Szinte lehetetlen úgy összeállítani egy kérdőívet, úgy megfogalmazni a kérdéseinket, hogy ne ágyazzunk meg félreértéseknek.

Az, hogy az ember kétségbeesetten írni akar, egyáltalán nem jár együtt azzal, hogy van témája.