Marcus Rosenlund

Geológiai mércével szemlélve 1783 nagyjából tegnap volt. De ezt az emberek nehezen értik meg, főleg ha súlyos és ritka történésekről van szó. A komoly veszély azokban rejlik.

Ez a Föld történetének összes tömeges kihalási eseményére igaz. Ami az egyiknek árt, a másiknak használ.

A kis jégkorszak közel 600 éven át tart, és tele van paradoxonokkal: ez a boszorkányégetések és a tudományos áttörések ideje. A végtelen háborúk és a diplomáciai győzelmek kora. Az éhezés és a határtalan nyomorúság időszaka, de egyúttal a birodalmak építéséé és a mesés vagyonoké is. E tekintetben nem is sokban tér el a maitól.

Az északi szél hideg, akárhonnan fúj.

Merj az értelmedre támaszkodni! Micsoda csatakiáltás! Ezt a felszólítást gyakrabban lehetne ismételgetni a mi korunkban is, amikor egyenlőségjel kerül a vélemény és a tudás közé.

Azt mondják, a legjobb módja annak, hogy egy franciát rábírjunk valamire, az, ha megtiltjuk neki.

Amit kedvelünk, azt sokféle névvel illetjük.

A hőmérséklet növekedésével különböző növénybetegségek és paraziták észak fele vándorolnak. És a történelemből tudjuk, hogy amikor felütik a fejüket, az emberek megindulnak.

Állandó változásban lévő, élő, dinamikus bolygón élünk. Fantasztikusan izgalmas és elképesztően szép bolygón! De ha épp olyan kedvében van, nagyon könyörtelen is tud lenni.

Semmi sem magától történik. Minden éghajlatváltozásnak, a természetesnek is, van mögöttes oka. A jelenleg zajló globális felmelegedés fő okai mi vagyunk és az, hogy fosszilis tüzelőanyagokat égetünk.

A globális felmelegedés (...) nem egyenletes és egyre melegedő éghajlatot jelent. (...) Inkább a jelenlegi éghajlatban kell gondolkodni, csak súlyos mániás depressziós vonásokkal. Az időjárás egyre bipolárisabbá válik.

Mi, emberek hosszú utat jártunk be. Nem csak jelenlegi formánkban, Homo sapiensként, hanem az élet hosszú, szakadatlan láncolatának részeként is, amely a különböző korokon át a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. Örökítőanyagunk egy része régebbi, mint az ősi kőzet, amelyen járunk.

Az emberi faj és civilizáció talán sérülékenyebb, mint maga az élet. Ám mi is ugyanazon alapelv szerint élünk: alkalmazkodunk. Tanulunk. Csapásokat szenvedünk el, de leporoljuk magunkat, és talpra állunk.

Amikor igazán nehéz idők járnak, és durva viharok tombolnak, azt először súlyos csapásként éljük meg, de aztán a tettek mezejére lépünk. Összedugjuk okos fejünket, és kitalálunk valamit. Segítünk egymásnak. Mi, emberek nemcsak értelmesek vagyunk, hanem velünk született, az evolúció során kifejlődött empátiával is rendelkezünk. A nehézségekkel teli évezredekben ez mentett meg bennünket. A múltban is átvészeltünk minden megpróbáltatást, és túl fogunk jutni ezen az éghajlatváltozáson is, amely a mi kezünk nyomát viseli. És ebből valami jobb születik majd.