Margaret Eleanor Atwood

Megmenteni a világot, mindenki erre vágyik, a férfiak azt hiszik, hogy puskákkal tehetik meg, a nők a testükben bíznak, hisz a szerelem mindent legyőz, a győztesek mindenkit szeretnek: szavak délibábja.

Az öröm és a fájdalom, mondják, közel esnek egymáshoz, de az agy legnagyobb része közömbös, ideg nélküli zsírszövet.

A valóság egyszerûen csak a különböző nézőpontok összessége.

Az életben minden az ember pozitív vagy negatív hozzáállásán múlik.

A jobb sosem jelent mindenkinek jobbat.

Akinek rosszul megy a sora, az élni akarása a legkülönfélébb tárgyak birtoklásában nyilvánul meg.

A megbocsátás is képesség. A bocsánatkéréshez erő kell, és a kérést megtagadni vagy annak eleget tenni ugyancsak erőt igényel, talán a legnagyobbat.

Ha sok tárgya van az embernek, akkor túlságosan kötődik az anyagi világhoz, és megfeledkezik a szellemi értékekről.

A múlton merengve mindig a szép dolgok jutnak az eszünkbe. Hinni akarjuk, hogy akkor minden olyan volt.

Jó érzés, ha könnyen elérhető, kis céljai vannak az embernek.

Egy múltról szóló mozifilm sem azonos a múlttal.

Van, amit csak akkor értékelnek igazán, (...) ha az ritka és becses kincs.

Az emberi test oly sérülékeny, olyan könnyû megsemmisíteni, mindössze víz és vegyi anyagok alkotják, alig bonyolultabb egy partra vetett, a fövenyen aszalódó medúzánál.

A változások nem egy pillanat alatt következnek be: egy fokozatos felfûtésû fürdőkádban akár halálra is főhet az ember anélkül, hogy észrevenné.

Amikor a hatalom hiánycikk, kevés is csábító belőle.

Nem tudomást venni nem egyenlő a tudatlansággal: meg kell dolgozni érte.

Ki emlékszik a fájdalomra, ha már elmúlt? Csak valamiféle árny marad belőle, nem is az ember lelkében, hanem a testében. A fájdalom nyomot hagy az emberen, láthatatlan, mély nyomot.

Az ember az érzéseiről nem tehet (...), de a viselkedéséről igen.

Bátorság dolgában senki se tökéletes.

A válás olyan, mint az amputálás: túléled, de kevesebb lettél.