Margaret Eleanor Atwood

A kudarc csupán a való élet szinonimája.

Minden nap a világ vége valakinek. Az idő csak dagad és dagad, és mikor eléri a szemed vonalát, akkor elsüllyedsz.

Az önzetlenségnek ez a másik oldala: a zsarnoksága.

A romantika valahol közép-távolban zajlik. A romantika nem más, mint benézni önmagadhoz, harmattól párás ablakon keresztül. A romantika nem más, mint kihagyni bizonyos dolgokat: ahol az élet röfög és szortyog, ott a romantika csak sóhajt.

A boldogság üvegfallal elzárt kert: nincs út se be, se ki.

A szó sötét üvegben lobbanó láng.

Gyermekkorunk igazsága elraktározódik a testünkben, és bár elfojthatjuk, megváltoztatni soha nem tudjuk. Eszünket becsaphatjuk, érzelmeinket kijátszhatjuk... De egy szép napon testünk majd benyújtja a számlát, mert ugyanolyan megvesztegethetetlen, mint az a gyermek, akinek még ép a szelleme, nem fogad el sem megalkuvást, sem ürügyet, és mindaddig kínoz bennünket, amíg nem térünk ki az igazság elől.

A szerelem elhomályosítja az ember látását - de miután elmúlik, tisztábban lát, mint valaha. Olyan, mint az apály idején visszahúzódó víz, megmutat mindent, amit elhajítottak és a mélybe süllyesztettek: törött üvegeket, régi kesztyûket, rozsdás üdítősdobozokat, megrágott haldarabokat, csontokat.

A régi szeretők olyanok, mint a régi fényképek: fokozatosan fakulnak meg, mintha lassan ható savfürdőben áznának, először az anyajegyek és a pattanások, azután az árnyalatok, majd maguk az arcok, míg végül nem marad más, csak egy általános körvonal.

A múlt nem furcsa, míg az ember benne él. Csak később, biztonságos távolságból válik azzá, amikor már dekorációként képes szemlélni, és nem a formaként, amibe az életét belepasszírozták.

A férfiak félnek, hogy a nők kinevetik őket. A nők pedig félnek, hogy a férfiak megölik őket.

Az ájulás olyan, mint kilépni a saját testedből, az időből, vagy belépni egy másik időbe. Amikor magadhoz térsz, már később van. Az idő továbbhaladt, nélküled.

Az univerzumot nehéz meghatározni: alakot változtat, amint az ember alaposabban szemügyre veszi, mintha ellenállna a megismerésnek.

A gyûlölet tiszta, fémes, egyszerû, megingathatatlan - nem úgy, mint a szeretet.

A fiúk természetüktől fogva igénylik (...) a csendeket - nem szabad rájuk ijeszteni azzal, hogy túl sok szót zúdítunk rájuk, túl gyorsan. Az, amit mondanak, igazából nem olyan fontos. A fontos dolgok a szavak közötti csendekben rejlenek.

Az ember nem visszatekint az időre, inkább keresztülnéz rajta, lefelé, akár a vízen.

Az érintés megelőzi a látást, megelőzi a beszédet. Ez a legelső beszéd, és ez a legutolsó, és mindig igazat mond.

A múlt sokkal biztonságosabb, mert ami a múltban van, az már megtörtént. Nem lehet változtatni rajta - így bizonyos értelemben nincs mitől rettegni.

Ha az ember rossz dolgokat tesz, azért, mert azt mondták neki, hogy az jó, akkor rossz embernek számít?

A legtöbb ember alapvetően jó, ha alkalma nyílik kimutatni a jóságát.