Mark Boyle

Nincsenek "jó" vagy "rossz" emberek; mindegyikünk ugyanannyira képes kedves és nagylelkû lenni, mint amennyire kárt okozni. A fejlődő emberiség kihívása, hogy az előbbit maximalizáljuk az utóbbi minimalizálása mellett.

Az elemeknek való kitettség élményét kényelemre cseréltük. Vagy hogy Roger Waters szavaival éljek, "kényelmesen zsibbadtak" lettünk.

Bármilyen életmódot folytatsz, egyben a reklámja is vagy.

A barátok nyújtják a legnagyobb biztonságot, és mindegy, milyen rossz dolgokat teszel az életed során, a jó barátokat sokkal nehezebb elveszteni, mint a pénzedet.

Az élet túl rövid és értékes ahhoz, hogy az ember mindig okos legyen.

Inkább élek ötven évet, mint hogy csak létezzek kilencvenet.

A legtöbben azt állítják, hogy "békét" szeretnének, de közben nem igazán tudják, hogy ez mit jelent. A béke nem hullik csak úgy ránk az égből. A béke egy mozaik, aminek darabkáit az egymással és a bolygóval való napi interakcióink alkotják.

Sose haboztam azt mondani a társamnak, hogy "szeretlek", és bár gyakran őszintén gondoltam, de sokszor mondtam lustaságból vagy abból a vágyból, hogy manipuláljam őt, hogy megkapjam, amire vágyom. Ha a beszédet nem számítjuk, tettekkel kell megmutatnod a másiknak, hogy szereted, ami sokkal nehezebb, de sokkal őszintébb is. Azt mondani valakinek, hogy szereted, nagyon szép bók, de mint a szeretet kifejezésének elsődleges módja, szörnyû; túl gyakran hiányzik a szavakból a mélység és a tartalom.

Az "érzés" gyakran sokkal közelebb áll az igazsághoz, mint a "tudás". Elmondhatom, hogy a biogazdálkodási módszerek ökológiailag miért jobbak, mint a hagyományos mezőgazdaság, vagy elvihetlek egy bio- és egy hagyományos farmra, miközben nem mondok semmit, csak hagyom, hogy a szíved döntse el, melyiknek van több értelme.

Bármi is történjék - akár megváltozunk, akár a kihalásig építjük a fogyasztói társadalmat - fontos, hogy ne feledjük, hogy (a legendás komikus, Bill Hicks szavaival élve) "ez csak egy utazás". Élvezd az élet ajándékát azért, ami, és ne azért, amit szeretnél, hogy legyen.

Nem számít, hogyan élsz, leckék minden nap adódnak. A probléma az, hogy általában nem vagyunk túl fogékonyak rájuk. Vagy ami még rosszabb, a leckéket gyakran kudarcnak, problémának vagy egyenesen katasztrófának tekintjük, nem pedig esélynek arra, hogy valami újat tanuljunk.

Sokkal egyszerûbb megtanítani valakit magot ültetni, mint meggyőzni arról, hogy ültetnie kellene.

Ha minden napunkat az adakozás szellemében éljük, akkor mi magunk is meg fogjuk kapni, amire épp szükségünk van.

A politikai választás a jelenlegi áldemokratikus rendszerben semmin sem változtat azon kívül, hogy milyen színû nyakkendőt hordanak, akik az életet pénzzé alakítják.

Ironikus módon a halál fenyegetése az, ami néha segít teljes életet élni.

Tapasztalatom szerint amikor ingyenesen adsz, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy mit kapsz cserébe, akkor kivétel nélkül kapsz is. Ez az adás és kapás szerves áramlása, egy varázslatos tánc, amire az egész ökoszisztémánk épül. Ehhez azonban szükség van a hitre, hogy bízzunk a világban, hogy gondoskodik a szükségleteinkről. A keresztények ezt hívják "a vetés aratásának", a buddhisták "karmának", az ateisták pedig "józan észnek".

Mit gondolsz, az emberek a legnagyobb felfedezéseiket úgy tették, hogy sosem hagyták el a komfortzónájukat?

Egyikünk sem tanár; mind tanulók vagyunk, és egymás tapasztalataiból tanulunk.

A türelem pont akkor a legfontosabb, amikor a legnehezebb megtartani.

Úgy tartják, hogy ha nincs naponta 15 perced meditálni, akkor napi egy órára van szükséged.