Ugrás a tartalomra
A politikai választás a jelenlegi áldemokratikus rendszerben semmin sem változtat azon kívül, hogy milyen színû nyakkendőt hordanak, akik az életet pénzzé alakítják.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életet mindenhol egyformán élik le. Csupán a ruha más rajta, ez minden.
Agatha Christie
-
Az embernek mindig van választása. Sőt, az ember nem más, mint választásai összessége.
-
Az emberek nem változtatják meg magukat. Csak az változhat, amit kezdeni akarnak magukkal.
Maggie Stiefvater
-
A világ mindég az marad, ami volt, csak az emberek cserélődnek ki.
Lakatos Menyhért
-
Végzet nincs. Választásunk van. Az egyik választás könnyû, a másik nem. Ez utóbbiak az igazán fontosak, ezek tesznek emberré.
-
A politikában éppúgy, mint a vallásban, az ember puszta gépezet a kizsákmányolók kezében.
Mikhail Aleksandrovich Bakunin
-
Felületesen nézve úgy látszik, mintha semmi sem változna a rendszeresen ismétlődő politikai és pénzügyi botrányok terén. Tévedés. A dátum változik.
Efrájim Kishon
-
Az egész élet politika. Nem mintha a világ foglalkozna azzal, mit érzel, hanem azért, mert a világ reagál arra, amit teszel. Kis döntéseink önmagukban is apró szavazatok, amelyek valószínûbbé vagy kevésbé valószínûvé teszik, lesznek-e a jövőben szabad és igazságos választások. A mindennapok politikájában szavaink, viselkedésünk, illetve azok hiánya nagyon sokat számít.
Timothy D. Snyder
-
A világ s benne az ember lényegét tekintve nem változik. Gyûlölködés, manipuláció, a pénz hatalma... ami kétezer évvel ezelőtt érvényes volt, az ma is az, legfeljebb a lépték változott.
Bozsik Yvette
-
Nincsenek válaszok, csak választások.
Diana Gabaldon