Marosán György

A fejlett világ polgárainak túlnyomó részére számára a vallás az önállótlan, a könnyebb megoldást választó, és elkényelmesedett emberek mentsvárnak tûnő csapdája.

Amint az ember átlátja tetteinek szükségszerû következményeit, és tisztába jön viselkedésének elveivel, - saját jól felfogott érdekében - rendre az etikus cselekedetet választja. Ha viszonyait szabadon tudja formálni, és a feltételek nem kényszerítik erkölcstelen tettekre, akkor a racionális belátás is megalapozhatja a közösség stabilitását és humánus viszonyait.

Minél jelentősebb egy tudós, annál kevésbé hisz Istenben, míg az átlagember nem egyszerûn vallása hagyományaihoz ragaszkodik, hanem kifejezetten igényli Isten jelenlétét mindennapjaiban.

Nincs túlvilág: amit nem teszel meg itt, a Földön, azért nem lesz kárpótlás sehol, és semmikor. Ebből azonban nem következik, hogy szoronganod kellene, vagy ellenkezőleg, a pillanatnak kellene élned. Az üzlet világában sem vezet sikerre, ha minden helyzetben és minden akciódban kizárólag a rövid távú nyereséget hajszolod. A sikert a hosszú távon való gondolkodás, a jövőbe való tudatos befektetés, a pillanatnyi nyereségnek a jövőbeli befektetés oltárán való feláldozása szüli. Nincs ez másként az egyéni életben sem.

A "minden pillanatnak szakítsd le a virágát" stratégia hosszú távon kudarcra vezet, míg a folyamatos munkálkodás és a jövőbe való befektetés a siker stratégiája.

Mindenki a boldogság kék madarát keresi. A népi bölcsesség évszázadok óta tárháza a javallatoknak: mit tégy vagy mit ne tégy, hogy boldog legyél. Erről szól az irodalom és a zene, erre keresi a választ a filozófia vagy éppen a vallások. Korunk mindenre kínál általános megoldást. A boldogságra is van egy viszonylag közkeletû receptje: a pénz. A televíziós hirdetésben a pénzhalmokon fekvő ember nevetve ismétli: a pénz nem boldogít, a pénz nem boldogít, a pénz nem boldogít. Hangsúlya azonban fokozatosan változik, és ezzel alapvetően módosul a sugárzott kép üzenete: dehogyisnem boldogít, egyedül a pénz boldogít.

A felcseperedő generációkon belül fokozatosan szétvált a sikerkeresők és kudarckerülők csoportja. Az előzőekre a kényelmes körülmények ellenére a kitartás, a kemény munka, a reális önértékelés és a kihívást jelentő célok elfogadása a jellemző. A kudarckerülők viszont visszariadva a kihívásoktól, az álmok világba menekülnek. Hol túl könnyû célokat, hol meg jól hangzó, de eleve elérhetetlen célokat tûznek maguk elé, ám egyik sem készteti őket nagyobb teljesítményre. Kudarcról, kudarcra bukdácsolnak, s bár mindig a kielégülést keresik, a valóságban elvesztegetik életüket.

A felcseperedő nemzedék (...) megszokta a folyamatos jutalmazottságot, és azt is, hogy életét állandóan a komfortzónában töltse. Ám ez a személyes komfortzóna a XXI. századba átlépve - szinte észrevétlenül - csapdává vált és rájuk zárult.

A magasabb jövedelem és a vagyon (...) nem szükségszerûen és nem minden körülmények között hoz "boldogságot".

Az egyén nem csupán racionális-gazdasági lény, hanem legalább ilyen mértékben társadalmi-közösségi lény is. Teljesítményét és munkával való elégedettségét közösségi kapcsolatai és munkájának önmaga és környezete általi megítélése még a fizetésénél is jobban befolyásolhatják.

Aki nem hajlandó legalább időről időre elhagyni kellemességekkel kipárnázott világát, bár egész életében folytonosan a kielégültséget választja, sorsa mégis a folyamatos kudarc és sikertelenség lesz.

Nem csak az embereknek, néha a szavaknak is lehet karrierjük.

Az igazi nagy alkotásokhoz nem elég egyesek tudása és kevesek kockázatvállalása. Ehhez nagyon sok ember együttes munkája szükséges. Csak olyan feltételek mellett jön létre az új alkotás és gyorsul fel az innováció folyamata, ha a tudás, a kockázatvállalás és a munka harmonikusan összeolvad. Ha mindegyik megkapja a maga rangját, és ha akadálytalanul eljátszhatja a maga sajátos szerepét.

Az Isten-nélküliség tudata (...) rád ruházza a felelősséget saját sorsod iránt. Rádöbbent, csak te magad adhatsz értelmet életednek. Arra késztet, hogy állandóan szembesülj azzal, mit végeztél addig. Az első pillantásra ijesztő ez a magadra utaltság. Ám ha körülpillantsz, látnod kell, nem vagy egyedül. Ott van családod, amelybe beleszülettél, barátaid, akiket te választottál, közösséged, amely befogadott. Ott vannak tehát azok a hús-vér emberek, akikre támaszkodhatsz a nehéz helyzetekben.

Míg (...) a tudós Isten "csodáiból" mindig a természet - már felismert, vagy még megismerendő - rendjét olvassa ki, addig az átlagember, még a tudomány "csodáiban" is Isten hatalmának megtestesülését látja.

Az emberek hajlamosak még akkor is elfogadni a többségi véleményt, ha tudják, hogy az hamis.