Martin Heidegger

A ma embere gépesítetten "fütyörészik" vagy szüntelenül fecseg a Csönd ellen, hogy el ne tiporja. Nemcsak magunkkal szembesíthet a csönd, de magunkban a semmivel is, amikor a semmi már van. Az a tény, hogy a kongó csöndet gyakran éppen fecsegéssel akarjuk megtörni, bizonyítéka a semmi jelenlétének.

Az ember nem a létezők ura, hanem a lét pásztora.

Egy tudomány színvonalát az határozza meg, hogy mennyire képes saját alapfogalmait válságba hozni.

Egyetlen tudomány sincs abban a helyzetben, hogy saját tudományos eszközei­vel önmagáról is tehessen kijelentéseket.

Az, hogy mi a matematika, sohasem deríthető ki matematikailag; az, hogy mi a nyelvészet, sohasem fejthető ki nyelvészeti­leg; az, hogy mi a biológia, sohasem mondható meg bio­lógiailag.

"Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?" (...) Jelen van e kérdés a szív kitörő örömében, mikor átszellemülten ragyognak a dolgok, mintha először vennének körül, úgyhogy könnyebbnek tûnik azt gondolni, hogy nincsenek, mint megérteni, hogy vannak és úgy vannak, ahogyan vannak. Ez a kér­dés lepi meg az embert az unalomban, mikor egyaránt távol vagyunk a kétségbeeséstől és az örömtől, amikor azonban a létezők konok mindennapiságából oly sivár­ság árad, hogy azzal sem törődünk már, hogy egyálta­lán van-e létező vagy nincs, amiben azonban rendkívül különös formában ugyan, de újra csak az a kérdés csen­dül meg: "Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?"

Mi a Semmi? Már a kérdésnek való első nekifutás valami szokatlant mutat. Ebben a kérdezésben eleve úgy tesszük fel a Semmit, mint valamit, ami így és így "van" - mint létezőt. Csakhogy pontosan a létező az, amitől a Semmi teljességgel különbözik. A Semmit érintő kérdezés - mi ez a Semmi, s hogyan van - a kikérdezettet az ellentétébe fordítja át. A kérdés megfosztja magát saját tárgyától.

A tudományokban - elvileg - az adott dologban rejlő lé­nyegihez kerülünk közel.

A mûvész a mû eredete. És a mû a mûvész eredete. Egyik sincs a másik nélkül.

Úgy vélik, azt, hogy mi is a mûvészet, a meglévő mûalkotások összehasonlító vizsgálata révén a mûalkotásokból kell kiolvasnunk. Hogyan lehe­tünk biztosak azonban afelől, hogy amiket egy ilyen vizsgálat számá­ra alapul vettünk, azok valóban mûalkotások, ha nem tudjuk már eleve, hogy mi a mûvészet?

Egyetlen kor sem tudott olyan sokat az emberről, mint a mostani, de egyetlen kor sem tudta kevésbé, mi az ember.

Ha beérjük annyival, hogy elátkozzuk vagy dicsőítjük a technikát, akkor sohasem jutunk el lényegének a megragadásához.

Az ember évszázadok óta túl sokat cselekedett, és túl keveset gondolkodott. Korunk egyre több gondolkodni valót ad, és a gondolat sokszor hiányzik.

A technika nem semleges dolog. Éppen akkor szolgáltatjuk ki neki leginkább magunkat, amikor úgy képzeljük, hogy semleges.