Ugrás a tartalomra
Az, hogy mi a matematika, sohasem deríthető ki matematikailag; az, hogy mi a nyelvészet, sohasem fejthető ki nyelvészetileg; az, hogy mi a biológia, sohasem mondható meg biológiailag.
Kapcsolódó idézetek
-
A matematikát (...) úgy határozhatjuk meg, mint azt a tárgyat, amelyben sem azt nem tudjuk, miről beszélünk, sem pedig azt, hogy igaz-e, amit mondunk.
Bertrand Russell
-
Bizonyos szempontból a matematika az egyetlen határtalan emberi cselekvés. Elképzelhető, hogy az emberiség előbb vagy utóbb mindent megismer a fizikában vagy a biológiában, a matematika azonban végtelen, ezért kimeríthetetlen.
Erdős Pál
-
A matematika nem olyan, mint az élet, mert az életben nincsenek egyértelmû válaszok.
-
A matematikának a természettudományok terén való hasznossága a csodával határos. Nincs is rá racionális magyarázat. (...) Mert semmiképpen sem természetes, hogy legyenek "természeti törvények", és még kevésbé kézenfekvő, hogy az ember felfedezhesse őket. (...) Az a tény, hogy a matematika nyelve alkalmas a fizikai törvények megfogalmazására, csodálatos ajándék, amelyet soha nem leszünk képesek igazán megérteni vagy kiérdemelni.
Wigner Jenő
-
Nincs olyan absztrakt tudomány, mint a matematika, és nincs annyira univerzális tudomány, mint ugyancsak a matematika. Ott van mindenütt. És minél absztraktabb egy fogalom, annál univerzálisabb.
-
A bölcsészetet nem lehet bebizonyítani, az az elme szép játéka, logikus lehet, de igaz soha.
Csányi Vilmos
-
Azon nem lehet csodálkozni, hogy egyik matematikus azt sem érti, miről beszél a másik. Éppen azért van ez így, mert a matematika két és félezer éven át fejlődött, és ilyen hosszú idő alatt rendkívül szétágazott. Úgyhogy tulajdonképpen nem is azt kellene mondani, hogy ez az ember matematikus, hanem azt, hogy topológus, hogy sorelméletes, hogy algebrista, sőt még ezen belül is osztályokat kellene képezni.
Alexits György
-
Az életben sohasem maga a matematikai kijelentés az, amire szükségünk van, hanem a matematikai kijelentést csak arra használjuk, hogy olyan kijelentésekből, amelyek nem tartoznak a matematikához, következtessünk másokra, amelyek szintúgy nem tartoznak a matematikába.
Ludwig Wittgenstein
-
Végtelen az, ahová eljutnánk, ha nem hagynánk abba a számolást. Ide természetesen soha nem érkezünk el; ebből a szempontból a matematikai végtelen leginkább egy soha be nem tartott ígérethez hasonlít.
John D. Barrow
-
Kétfajta matematika van: az, amit az emberek használnak életük folyamán, és az, amit soha nem fognak használni. A magyar gimnáziumokban kizárólag az utóbbit oktatják.
Csabai László