Michael A. Singer

Bármit sugalljon is a tudatod, az az igazság, hogy életedet szinte majdnem mindig tőled független külső erők alakítják. Akár azt is elhatározhatnád egy este, hogy nem akarod, hogy reggel újra feljöjjön a Nap. Mindegy, mit szeretnél, a Nap újra felkel, és ismét lenyugszik. A világban állandóan milliárdnyi esemény zajlik. Gondolkozhatsz felőlük amennyit csak tetszik, az élet megy tovább a maga útján.

Egészen ijesztő, milyen csekély hatással vannak gondolataink a világ folyására. Ha elszántad magad a tárgyilagosságra, aztán megvizsgálod a gondolataidat, rá fogsz jönni, hogy a legtöbbjüknek semmi jelentősége. Az égvilágon senkire és semmire nincsenek hatással, kivéve önmagadat. Semmi szerepük nincs, legfeljebb neked okoznak kellemes érzést vagy kétségbeesést.

A problémák gyökere nem az életben keresendő. Az igazi bajt a fejedben uralkodó zûrzavar okozza - abból erednek a valódi problémák.

Az igazi személyes fejlődés akkor kezdődik el, amikor sikerül túllépni lényednek azon a részén, amely rosszul érzi magát, és védelemre vágyik.

Csakis úgy találhatsz lelki békét és kielégülést, ha abbahagyod az önmagadról való folytonos gondolkodást. Akkor indul el a fejlődés, amikor végre megérted, hogy az az "én", akinek állandóan hallod a hangját odabent, sohasem lesz elégedett.

Ha bármi aggály felmerül, ne azt kérdezd magadtól: "Most ezzel mit tegyek?". Inkább tedd fel így a kérdést: "Lényemnek melyik részét zavarja ez a dolog?"

Meg kell szabadulnod attól a rossz szokástól, hogy problémáid megoldását a külvilág átrendezésétől reméld. Az egyetlen tartós megoldás az, ha lemerülsz magadba, ott megkeresed és elbocsátod lényednek azt a részét, amelynek folyton annyi baja van a valósággal. Ha ez sikerült, a többi már megy magától.

Ha szereted az életet, abban semmi nincs, amiért érdemes volna bezárkóznod. Nem, nincs semmi olyan, ami megéri, hogy miatta bezárd a szíved.

A szíved olyan hangszer, amely titokzatos, finoman rebbenő energiákból készült, melyek természetét csak egészen kevesen ismerik.

Ha sok benned a félelem, akkor nem szereted a változásokat, és megpróbálsz egy olyan világot létrehozni magad körül, ami kiszámítható, irányítható és világosan leírható. Olyan világot akarsz teremteni, ami nem kelt félelmet benned.

A félelemmel kétféleképp bánhatsz: tudatosíthatod magadban, hogy félsz, és aztán igyekezhetsz megszabadulni tőle, vagy visszafojthatod, és megpróbálhatsz elrejtőzni előle. Az emberek általában nem tárgyilagosan szemlélik a félelmet, ezért nem is értik igazán. A végén magukba zárják a félelmeiket, és minden erejükkel azon fáradoznak, hogy semmi olyan ne történjen, ami felébreszthetné őket. Ezért aztán egész életük azzal telik el, hogy olyan "megnyugtató" és "irányítható" állapotokat hozzanak létre, amelyekben biztonságban érzik magukat. Ettől lesz csak igazán ijesztő a világ.

Minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb a jutalom, ha sikerül ellazulnod, és annál súlyosabb a következmény, ha mégsem sikerül.

Sétálj ki a szabadba egy felhőtlen éjszakán, és nézz föl a magasba. Egy őrült sebességgel önmaga körül forgó bolygón élsz, a semmi közepén. Bár alig néhány ezer csillagot láthatsz csak az égen, csak a mi Tejútrendszerünkben több száz milliárd van belőlük. Egyes becslések szerint a spirális galaxisban található égitestek száma az egytrilliót is meghaladja, és még az a galaxis is mindössze egyetlen csillagnak tûnne, ha egyáltalán képesek lennénk elég messziről szemlélni. Te pedig egy porszemen utazol, ami az egyik ilyen csillag körül kering. Innen nézve is fontos, hogy mit gondolnak az emberek az öltözködésedről vagy az autódról? Tényleg röstelkedned kell, csak mert elfelejted valakinek a nevét? Hogyan hagyhatod, hogy ezek a semmiségek fájdalmat okozzanak?

Egy végtelen időkre alkotott világegyetem üres terében lebegsz. Ha már muszáj itt lenned, lehetsz akár boldog is, és élvezheted a tapasztalatot. Hiszen így is, úgy is meghalsz előbb-utóbb. És a dolgok is megtörténnek, akár élvezed őket, akár nem. Miért is ne lennél boldog? Ugyan mi hasznod belőle, ha hagyod, hogy megviseljenek az élet dolgai? Attól a világ jottányit sem változik; csak te fogsz szenvedni.

Valaki figyelmeztethet, hogy egész életedben jelentéktelen dolgokhoz ragaszkodtál, de a halál egyetlen szempillantás alatt mindet el is ragadja tőled. Rengeteg tanítás szól arról is, hogy mindannyian, nők és férfiak, egyenlőek vagyunk, és hogy nincs különbség gazdag és szegény között, de a halálban valóban mindnyájan egyenlővé válunk.

Érdemes megfigyelni, milyen szívtelenül bánunk olykor a szeretteinkkel. Magától értetődőnek tartjuk, hogy ott vannak nekünk, és hogy ez örökké így is marad. És ha meghalnának? Vagy ha te halnál meg? Mi lenne, ha előre tudnád, hogy a mai este az utolsó, amikor még láthatod a kedvesedet? Képzeld el, hogy egy angyal száll alá, és a füledbe súgja: - Rendezd el a dolgaidat. Ma este lefekszel, és nem ébredsz fel többé. Utad innen már hozzám vezet. - Akkor tudnád, hogy azt, akivel aznap este még találkozol, nem látod soha többé. Mit éreznél? Mit mondanál neki? Eszedbe jutnának-e még egyáltalán a lelked mélyén dédelgetett kicsinyes sértődések és sirámok? Vajon mennyi szeretettel volnál képes elhalmozni azokat, akikről tudnád, hogy utoljára látod őket? És most képzeld el, milyen volna, ha mindenkihez így viszonyulnál egész életeden át. Ugye, hogy egész más lenne az életed?

Bármi legyen is a következő mozdulatod, biztos lehetsz benne, hogy valakit épp így ért el a végzete.

Akárcsak az az ember, aki tudja előre, hogy már csak egy hete van hátra: biztos lehetsz benne, hogy mindenki azt mondaná, egész életének éppen ez az utolsó hét volt a legfontosabb időszaka, mert abban az utolsó hétben mindennek milliószor akkora jelentősége van. Mi lenne, ha így élnél minden héten?

Vajon mennyire becsülnénk meg az életet, ha nem volna halál? Akkor pazarlóan bánnál minden pillanattal, hiszen tudnád, lesz következő a végtelenségig. Csakis azt tartjuk becsben, amiből kevés van. Egy szimpla követ a ritkasága avat drágakővé.

A haláltól azért félsz, mert élni szeretnél. Azért rettegsz tőle, mert úgy érzed, még van olyan tapasztalat, ami kimaradt az életedből. Sokan érzik úgy, hogy a halál megfosztja őket valamitől. A bölcs ezzel szemben tudja, hogy a haláltól inkább állandóan kap valamit. A halál értelmet ad az életnek. Te magad vagy az, aki eldobod az életedet; hiszen pocsékolod minden pillanatát. Beülsz a kocsidba, elmész innen oda, és közben semmit sem látsz. Mintha ott sem volnál. Azzal vagy elfoglalva, hogy elgondolod, mit fogsz csinálni a következő pillanatban. Gondolatban hetekkel, vagy talán évekkel magad előtt jársz. Nem az életet éled, hanem a gondolataidat - úgyhogy az életet te dobod el magadtól, nem a halál veszi el. A halál igazából a segítségedre van, amikor figyelmedet a jelen pillanatra irányítja.