Ugrás a tartalomra
-
-
-
-
-
A színésznek arra is nagyon kell vigyáznia, hogy ne legyen túl sovány, kövér, alacsony, magas, szőke, vörös, fekete, fehér, hangos, halk, fiatal vagy öreg, és ne legyen benne semmi olyasmi, ami a rendezőnek eszébe juttatja róla a barátnőjét, a barátját, az apját, az anyját, a lelkészét, a terapeutáját vagy utált mostohagyerekét. A színésznek elég jól kell ismernie a forgatókönyvet ahhoz, hogy időnként fel-felnézzen belőle, de az isten szerelmére, nehogy kívülről bevágja! Aki kívülről fújja, az olyan beképzeltnek látszik, mintha máris megkapta volna a szerepet. És mindenekelőtt, bármilyen égető szükséged van a munkára, bármennyire is korog a gyomrod, bármennyit bujkáltál is a háziúr elől, soha ne mutasd ki a kétségbeesésed.
-
Találkoztam rákos és leukémiás gyermekekkel, olyanokkal, akiknek minden levegővételért meg kellett küzdeniük, akik diabéteszesek voltak, vagy dialízissel kezelik beteg veséjüket, míg nem találnak egy donort, akinek veséjét átültethetik, amíg nem késő. Ezek a gyerekek kivétel nélkül olyan méltósággal és gráciával szembesültek helyzetükkel, ahogyan hasonló esetben egyetlen felnőtt sem tenné. Sokszor láttam, hogy nem is annyira önmagukkal, inkább szüleikkel és testvéreikkel törődnek. Ezek a gyerekek mindent tudtak a nemről, és nagyon is megértették, milyen tisztességtelenek a korlátaik.
-
-