Ugrás a tartalomra
Személyes veszteség vagy megpróbáltatás idején gyakorta halljuk, hogy az emberek azt mondják, "imádkoznak értünk": Mindig azt hittem, hogy ez csak afféle kifejezés, szófordulat, míg végül megéreztem, mit jelent az, amikor ezer meg ezer ember ajánlja fel az ilyesmit. Az érzés mindent elsöprő; semmi kétségem afelől, hogy az utóbbi két évben ez a rengeteg spirituális energia tartott fenn. Soha többé nem fogom alábecsülni az imádság erejét.
Kapcsolódó idézetek
-
És imádkozom hogy feledni tudjam
Mindazt amit túlvitatok magamban
S túlmagyarázok
Mert megfordulni többé nem remélek
E szavak feleljenek
Azért amit tettem s már ne tegyek
Ne legyen túl nehéz mirajtunk az ítélet.
Thomas Stearns Eliot
-
Sohasem szabad alulértékelni az erőt, amit az élni vágyás ad az embernek. Igaz, olykor talán önkínzásnak is tûnhet, a szenvedés és fájdalom végtelenre nyújtásának, de mégis vannak olyanok, akik sosem adják fel, kerüljenek bármilyen reménytelen helyzetbe. Ez az erő lendíti őket túl minden akadályon.
-
Sokszor eszembe jutott anyám imája: Istenem, ha akarod, vedd el az életem, de a gyerekeimet mentsd meg! Anyámat elvehették, de a szeretetét nem. Az ma is velem van, és erőt ad.
Malála Júszafzai
-
Aki Istenről gondolkodik, imádkozik. Aki alkotásait csodálja, imádkozik. Aki bizalommal néz az égre, imádkozik. És legjobban imádkozunk akkor, mikor Istenre való gondolással segítünk embertársainkon.
Gárdonyi Géza
-
Az ima ne kérések sora legyen, hanem alkalom a megértésre! Imádkozás közben lelkünket kitárva várunk arra, hogy valaki gondolatokat suttoghasson a fülünkbe. Ez a valaki Isten.
-
Mindegyik istenhez imádkozom,
ki tudja, ugye.
Győzködöm
magamban arról,
hogy van. Hogy én vagyok
a bizonyíték rá, hogy van.
Akarom, hogy higgyen
magában!
Bennem!
Bennem higgyen magában.
Szendrői Csaba
-
Eljön az a pillanat, amikor életünk örökre megváltozik. A pillanat, amikor örökre beismerjük gyengeségeinket. A pillanat, amikor elébe állunk a kihívásnak. A pillanat, amikor elfogadunk egy áldozatot vagy elengedünk egy szerettünket. És megesik, hogy a változás épp válasz az imádságainkra.
-
Életünkben sokszor érnek megpróbáltatások bennünket, és mi nem kerülhetjük el őket. De ezeknek is van valamilyen értelmük. (...) Csak akkor értjük meg, miért voltak, amikor már túljutottunk rajtuk.
Paulo Coelho
-
Van egy imádság arra, hogy erőt adjon azoknak, akik olyan helyzetbe kerülnek, amit nem akarnak elfogadni. Az ima ereje az emberi természet mélységes ismeretéből fakad; mert oly` sokan oly` hevesen gyûlöljük a kártyát, amit az élet osztott nekünk; mert oly` sokan oly` gyávák vagyunk, és félünk kiállni az igazunkért; mert oly` sokan átadjuk magunkat a kétségbeesésnek, ha lehetetlen választás elé kerülünk. A jó hír azoknak, akik elmondják ezt a fohászt, az, hogy Isten meghallgat, és felel imáitokra, a rossz hír azonban az, hogy előfordul, hogy a válasza: "nem".
-
Az imádságot már ősidők óta a lélek lélegzetvételének nevezik. Kitûnő hasonlat! A levegő, amelyre testünknek szüksége van, minden oldalról körülvesz minket és igyekszik belénk hatolni. (...) Az a levegő, amelyre lelkünknek szüksége van, szintén körülvesz minket; mindenkor és minden felől. Isten a Krisztusban a maga sokféle és tökéletesen elegendő kegyelmével egészen körülvesz bennünket. Csak arra van szükség, hogy megnyissuk szívünket.
Ole Hallesby