Miguel de Cervantes

Az igazságot meg lehet tépázni, de megtörni nem, s az mindig úgy úszik a hazugság fölött, mint az olaj a víz fölött.

Ó, irigység, te számtalan gonoszság gyökere s az erények ölő férge! Minden más bûnnel (...) jár valami kellemes is, de az irigységgel semmi egyéb, mint kedvetlenség, harag és dühöngés.

A lenézett és megvetett költők természete és szokása, hogy a költött vagy nem költött hölgyeken, akiket szívük bálványául választották, szatírákban és gúnyversekben állnak bosszút; de ez a bosszúállás egyébiránt a nemes szívekhez bizonyára nem illik.

Manapság a renyheség diadalmaskodik a serénységen, a tétlenség a buzgalmon, a bûn az erényen, a fennhéjázás a bátorságon.

Mindig gyûlöletes s mindig rossz vért szül, ha valaki egyik lelket a másikkal, egyik bátrat a másikkal, egyik szépet a másikkal, egyik családot a másikkal összehasonlítja.

Az én nézetem (...), hogy minden őrültség onnan ered, hogy az ember gyomra üres, agyveleje meg levegővel van teli. Csak bátorság, bátorság! Mert szerencsétlenségükben a kétségbeesés fogyasztja az egészséget, és sietteti a halált.

Az erény mindig fényt sugároz magából, még az ínség bajain és szûk nyílásain keresztül is.

Akármilyen jó valami, a bőség mindig csökkenti becsét, de a silányabbnak is van némi értéke, ha kevés.

A katonához jobban illik, hogy meghaljon a csatában, semmint futással meneküljön; ez nekem annyira meggyőződésem, hogy ha mostanság valaki lehetetlent ajánlana, s lehetővé tenné a választást, mégiscsak azt választanám, hogy jelen voltam legyen ama dicsőséges eseménynél, nem pedig, hogy minden tagom ép maradt volna, de ne mondhassam el, hogy e csata részese voltam.

A sebek a katonák arcán s mellén vezércsillagok, és másoknak utat mutatnak a dicsőség s a megérdemelt kitüntetés vágya felé!

A példabeszéd azt tartja (...), hogy a jó szerencsének serénység az anyja, s csakugyan sok fontos ügyben azt is mutatta a tapasztalás, hogy aki serényen látott hozzá, még a kétes dolgokban is sikeresen végzett. Ez az igazság azonban semmiben sem valósul meg inkább, mint a hadviselésben, ahol a gyorsaság és fürgeség megelőzi az ellenség intézkedését, s hamarább megszerzi a győzelmet, semmint az ellenfél még csak gondolna is védelemre.

A féktelen, makacs vágy előtt gyakran hátrál a lehetetlen; s ha éktelen magasság felé törekszik is az én szerelmem, nem tágítok azért, míg a földtől el nem érek majd az égig.

Hogy Ámor vajmi drágán méri győzelmét, jó oka van annak; mert legnagyobb karátján nem tesz túl semmi, amit bármi adhat, s az vall világ sorára, hogy nincs nagy becse, minek nincs nagy ára.

Diadal nem teremhet semmilyen téren annak, aki lomha, s boldogok sem lehetnek, kik végzetükkel sohasem dacolva, csak élnek egyre tétlen, eszükpusztító, tunya renyheségben.

Szerelemnek tengerésze, roppant tengerek szelében hánykolódom, és remény sincs valamilyen révbe érnem. (...) Az a perc, melyben te itthagysz, az a perc lesz majd a végem.

Csakugyan nincs olyan példabeszéd, mely igaz ne volna, mert valamennyi ilyen mondás magából a tapasztalásból merít, ez meg minden tudomány anyja.

A száj fog nélkül olyan, mint a malom kő nélkül, s a fog sokkal becsesebb magánál a gyémántnál.

Az egyik ember nem több a másiknál, ha a másiknál többet nem cselekszik!

A félelem okozza azt (...), hogy se nem látsz, se nem hallasz világosan, mert a félelemnek egyik gyakori hatása, hogy megzavarja az érzékeket, s a tárgyak egészen másoknak látszanak, mint amik valóban.

A szerelem ragálya, átkos törekvés mohóságával, a hasadékokon vagy a levegőn keresztül behat még oda is, és hiába minden óvatosság, elejti áldozatát.