Szerző

Mikszáth Kálmán

A boldogság illúziókon alapszik.
Sok széthúzó ember nagy gyengeség: kevés egy célra tartó ember is nagy erő velök szemben. Hát még a sok egy célra tartó ember!
A szerelem az az egyedüli téma, amely nem ismeri a logikát, sem keletkezésében, sem megszûnésében. Ezért nevezik a bölcsek "ostobaságnak".
Az okos politika: a bajok előrevetődő árnyékát meglátni s kitérni előlök, hiszen még ki lehet kerülni.
Nincs annyi papirosa a világnak, hogy tele nem írnám azzal a sok fájdalmas eszmével, ami tollam elé jön.
Ne szálljunk az istennel, a sorssal párbajra. Hanem nyugodjunk meg abban, hogy amint a sors elosztotta a kártyákat, úgy maradjanak.
Kegyelem gyanánt nem kell semmi: sem a barátság, sem a szerelem.
Nekem senki sem elég nagy arra, hogy imponáljon és senki sem olyan kicsiny, hogy én akarjak neki imponálni.
Diáknak való szerelem az, ha bujkálni kell.
A szerelem jön, megy... s nem állandó, csak ott, ahol bizalommal van összekötve. Csak a bizalom tarthat fel a különféle kísértések közt.
A valóság valóság marad minden körülmények közt.
Rövid az élet, hosszú a sír.
Ki tudja, mikor látlak (...), de a gondolatom mindig veled lesz, s akárhová vet a sors, őrködök feletted, még ha a sírba jutok, onnan is.
Jaj, Istenem, a sötétben minden asszony egyforma.
El sem gondolná az ember, hogy a gondolatok mennyi léha irányban ágaznak ki, s milyen messziről levezethető csatornákon buggyan ki az első csöpp a szerelemből.
A közmondások is csak öreg fazekak, amikben már egész nemzedékek főztek.
A tyúk kikölti a kacsa tojásait és felneveli a kis kacsákat, anélkül, hogy valami haszna lenne belőle. Ingyen teszi a beleoltott becsületességnél, jóságnál fogva. Az ember sokkal hitványabb, mintsem megtenné.