Monika Feth

Kár, hogy a felnőttek problémáit nem lehet olyan könnyen megoldani, mint a gyerekekéit.

Nehéz időket élünk, (...) bonyolult, zajos és felgyorsult életet. És ha az ember nem képes lépést tartani, kiesik a játékból, és mások futnak be a célegyenesbe helyette.

Talán nem így kell mûködnie a szerelemnek? Nem kell megváltoztatnia az embert? Nem az a lényeg, hogy más dimenziók is megnyíljanak számunkra?

Mintha csupa előre gyártott sablonban gondolkodnánk és beszélnénk. Na és ha tényleg pocsékul lennék? Vajon elárulnám neki? Vagy még akkor is minden a legnagyobb rendben lenne, és akkor sem lenne okom panaszra?

Te ki vagy te csupa ki nem mondott kérdés csupa el nem dúdolt dal kilenc meg nem élt élet ajkadon rémisztő vörös, édes mosoly.

Ahányszor azt hiszed, hogy itt a vég, rájössz, valahol még lámpa ég.

Ha az ember alábecsüli az ellenfelét, azzal éppen megerősíti azt.

A világ elől senkit nem lehet elrejteni.

A bizalomra bizalom a válasz.

Fûzd fel a pillanatokat egy cérnára, és tedd a nyakadba (...). Hogy el ne felejtsd őket.

Mintha az egész világ egy nagy mozi lenne. És mi mindannyian egy beteg elme szülte cselekmény szereplői.

Minden problémára van megoldás. Csak akarni kell.

Mennyi reményt veszített a világ az erőszak által, mennyi szerelmet és mennyi boldogságot!

A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor se, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról.

Túl gyakran keresem rossz helyen az életet.

Az elkötelezett emberekkel már csak így van (...). Nem ülnek egyfolytában a zsíros nyárspolgári seggükön, és nem várják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb - nekik vannak céljaik.