Móra Ferenc

Az eb, az kutya, de a puli többet számít, mint némelyik minden lében kanál ember.

Gyerekkönny hamar kicsordul, hamar fölszárad.

Szép volna az élet, ha minden ember csak félolyan jó volna, mint amilyennek felebarátját szeretné.

Most jöttem igazán rá, a nagy számadás napjaiban, tulajdonképp sohase csináltam mást, mint ő. Tulipánokat és rozmaringokat hímezgettem, csak ő drága tûvel, én olcsó tollal, és szolgálómestere voltam szegény nemzetemnek, hol apró örömöket, hol apró szomorúságokat jelentgetve nekik, de mindig olyan tiszta szívvel és becsületes szándékkal, mint az apám, s azért szíveltek úgy az emberek, mint az apámat. Kedves barátaim, ígérem önöknek, hogy akármi szándéka van velem az Istennek, az utolsó lélegzetvételemig az maradok, aki voltam.

Az ember akkor öregszik meg, mikor mosolyog azon, amin valaha sírt, és nevet azon, amiért valamikor a fogát csikorgatta.

A bizonyosság ütötte seb begyógyul, a bizonytalanság halálos méreg.

Az a nő, aki habozik, hogy meghozzon-e valami áldozatot azért, akit szeret, ne hozza azt meg.

Édes galambom, jut-e még eszedbe Az a mosolygós nyári alkonyat, Amikor szép fejed szivemre hajtva, Elárulád te titkos álmodat? Öt éve már. S im én eljöttem érted A régi szóval lázas ajkamon: Te álmodod-e még a régi álmot, Eljössz-e hozzám, édes angyalom?

S az a legfájóbb könnyem, amelyik Csak fojtogat, de nem birom kisírni, S az a legszebb dalom, amely csupán Szivembe zsong, de nem birom megírni.

Okos emberek közé belép egy szép asszony, s kész a bolondok háza.

Nem minden asszony harap a tiltott fa gyümölcsébe, de mind kíváncsi az ízére.

Nem vagyok nagy regiszterû orgona, kolompszó vagyok a magyar mezők felett, de fáradt emberek ezt is szeretik hallani néha. Nem vagyok csillag csak rőzsetûz, de az, amíg ég, meleget tud adni az egyszerû embereknek.

Megtanultam, hogy a kincset a szívében hordozza az ember.

Szegény rokon: mindig távoli rokon.

A magánosság az ördög országai közt a legkedvesebb.

Akiknek kihullott az írói tejfoguk, azoknak már csak az áll jól, ha szerénynek tettetik magukat.

Az írók pályája rendesen előbb kezdődik, mint amikor már ők is tudnak róla.

A költők akkor is veszélyes vetélytársak, ha száz évvel ezelőtt meghaltak.

Egy szál gyufánál nincs szükség a szabatos leírásra, mert egyik gyufa olyan, mint a másik. (...) De ha egy regényt gyufaszálakkal játszana végig az ember, akkor még azokat is le kellene írni vázlatosan, hogy az olvasó fantáziájának legyen mire rárakni a húst.

Az ihlet lovára nehéz felkapaszkodni az embernek, de ha egyszer nyeregben van, akkor nincs leszállhatnékja addig, míg le nem szédül.