Móra László

Hiszem, hogy úgy húsvét táján Lejön majd az Isten hozzánk És feltámad dicső fényben Meseország. - Magyarország.

Cseng a patak csobogója, itt a fecske, itt a gólya. Lepkék járnak lepketáncot, Lánykák fonnak pitypangláncot. Száll a nyárfa hópihéje, Paplant hint a víz színére. Örök Idő királylánya Tavaszt hozott valahára!

Bármit teszek és bármit mond a szám, És bármit mér az élet sorsa rám, Megérzi lelkem mindig s mindenütt: Velem vagy, Anyám!

Bent álmok estje ünnepet mesél. Karácsonyest van. Angyalszó zenél. Parányi gyertyák lángja táncol égnek. Örvendj!... dicsőség!... zeng a boldog ének. A béke csendje templomot varázsol A szívekből, az eldugott tanyákból.

Szálljon szívünkbe áldott akarat, Ez kösse egybe mind a kezeket. Karácsony édes ünnepén Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!

Az őszi köd paplant terített Mezőre, rétre, fára, fûre. A nótás nyárnak csendbe eltörött Víg nótát zengő hegedûje.

Eltört a nyárnak hegedûje. Melegje elfogyott a Napnak. Szívünkre csend, fészkünkre gond száll S ajtót nyitunk a téli fagynak.

Itt-ott megbújva dacol még a hó, Mint félrebillent, összetört hajó. De másutt táncot jár a napsugár S az alvó erdőt csókkal illeti. A márciusi langyos napcsudán A hóvirág szirmát készítgeti, S mint erdő szüze - bár rejti magát -, Õ hirdeti a tavasz hajnalát.

Szeretem az égnek csillagtáborát. Szeretem a Földnek parányi porát. Szeretem az erdőt, a vadvirágot. Szeretem a jót és az Igazságot.