Eltört a nyárnak hegedûje. Melegje elfogyott a Napnak. Szívünkre csend, fészkünkre gond száll S ajtót nyitunk a téli fagynak.

Kapcsolódó idézetek

1. Idelent madarak vacognak, deres csönd dermedt ágra ül, mesék csodái összerogynak... és szívünk egyre nehezül.
2. A nappalok mind rövidebbek, Jön a tél csendesen, Átokvert lélek, fagyos szélvész Sír a kéményeken, Ökör, szamár, ló összebújva, A széllel versenyt ordít, Az ember búsan gondba mélyed, S a tûz mellé huzódik. Vasile Alecsandri
3. Õsz van és peregnek a sárgult levelek, Meghalt a földön az emberi szeretet. Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél, Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.
4. Felsír a hegedû, mintha egy szív sajogna, gyöngéd szív, hol sötét ûr kelt irtózatot! Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt; alvadt vértóba fúl immár a nap korongja... Charles Baudelaire
5. De messze jársz is tőlem már. Emléked szívemben lassan megcsendesedik. Elhalkul, mint a távolodó léptek, hideg vagyok, közömbös, hó esik. A tél a szerelmemet összehúzza, fel-feldobbansz bennem, de merre vagy? nem sejtem már. Magános lettem újra, és dermedt. És dermesztek, mint a fagy. Lakatos István (költő)
6. Naponként árvább egy reménynyel, S egy csalódással gazdagabb, Szivünkből ekként fogy az élet, Cseppenként igy fogy, igy apad. Szendrey Júlia
7. A magány a legkegyetlenebb évszak (...), pusztítóbb, mint a tél minden hidege, hibernálja a szívet. A szívnek nincs kiért élnie, nincs kiért ébren maradnia, nincs kiért sebesen és vadul vernie. A magányosnak csak emlékei és reményei vannak, álmai és illúziói.
8. Az én időm, mint a szép nyár Gyorsan pereg, menten eljár, S jő a sötét, a hosszú tél, Tavaszt senki már nem remél.
9. Nézd, kihunyt a lámpafény, Ahogy az utca kockakövén Elgurult üresen egy eldobott szerelem. Kár, hogy szûk lett már a tér, Ennyi emlék a polcra se fér Az éjek hûvösek, s fájnak a reggelek. Gerendás Péter
10. Ah! eltûnt a boldog lélek, Itthagyott ő engemet, Hideg hamvai nem hallják Szives esdeklésemet. Dukai Takách Judit