Nagy Endre

A tökéletes feleség különváltan a természetben elő nem fordul. Se egyéni állaga, se külalakja nincsen. Nincsenek állandó törvényei; szabályokkal körül nem határolható. A feleség csak a férjhez való viszonylatában válik tökéletessé.

Férfi és nő között tökéletes összhangot csak a szerelem tud teremteni, jobban mondva, a férfi és nő között a tökéletes összhang: csak ez az igazi szerelem.

Addig senki se teremthet boldog házaséletet magának, amíg rá nem jön, hogy a tökéletes feleség (...) az embernek magasabbrendû emberré való kiegészülése.

A szerelem a nőt ravasszá teszi, a férfit együgyûvé.

A házasság bizonyára tökéletlen intézmény; sok erőt elfojt, sok örömet elriaszt, sok szabadságot leigáz - telhetetlen az áldozatban. De ha öreg házaspárt láttok, amint egymásra mosolyog, gondoljatok arra, hogy ezzel a mosollyal azt a tömérdek áldozatot köszöngetik meg egymásnak.

A nők ma már egyre kevésbé akarnak nők lenni. Valami szerencsétlen, végzetes ideológiai tévedés sodorta őket abba a mozgalomba, amely a nő "fölszabadulását" attól várja, hogy női feladatait, sőt természetes női adottságait is elveti magától. A nő a férfivel való egyenértékûségét azzal akarja bebizonyítani, hogy hozzá hasonlóvá korcsosítja magát és elfelejti, hogy egyenértékûvé éppen a különbségei teszik.

Nőt véglegesen meghódítani sohase lehet, sőt az ember akkor veszti el végleg a nőt, amikor hódító vágya már nem lát több föladatot maga előtt.

Kielégített szerelem éppúgy nincs, mint ahogy nincs kiszáradt víz és eloltott tûz. Amikor már a szerelem nem tud kielégítetlen kívánságokat adni, éppúgy megszûnt, mint ahogy megszûnik a tó, ha elpárolog a vize.

Az igazi szerelem a végtelenbe nyújtja és érezhetetlenül könnyûvé párolja a kötelékeket. És mégis a legszívósabb kötelék ez, ami embert emberhez fûzhet: a bizalom. Az igazi szerelmespárt nem azok jelképezik, akik egymáshoz bújva, egymás szemében mereven megbûvölődve, vakon és süketen lebegnek a zajló világban. Az igazi szerelmesek szabadon, derûsen mennek a maguk útján még akkor is, ha ez az út jobbra-balra messze viszi őket egymástól. Elfogulatlanul, szabadon nézik az élet kínálkozó szépségeit és tiszta szívvel gyönyörködnek bennök. A tépelődő féltés helyett a hit bizonyossága van bennök, ez teszi őket olyan derûsekké. És ha néha a távolból összeakad a tekintetük, egy-egy mosollyal üzennek egymásnak, hogy semmi baj sincs.

Két ajaknak - az emberi test e nevetségesen csekély részecskéjének - egyszerû érintkezése az érzelmek legelemibb áramlatát indítja meg. Gazdagság, hatalom, dicsőség ezt a diadalmas örömöt, bor, kábítószer ezt a fölolvasztó mámort megadni nem tudja. (...) Az erőátvitel legcsodálatosabb bravúrja ez, amelyet megmagyarázni csak a lélek finom képességeivel lehet. A csóknak nincs fiziológiája. A csók az elragadtatott képzelet legmagasztosabb alkotása. A csók a szerelem spiritualizmusa, az ajk a szerelmes lélek médiuma.

A szerelemben épp az a legcsodálatosabb, hogy nem az a szerelem tesz boldoggá bennünket, amit kapunk, hanem amit adunk.

A szerelem nem virág, nem gyümölcs, nem is tüzelőanyag, hanem maga a termőfa, amely tud virágozni, gyümölcsözni, de tud a sírra is borulni gyászoló lombjával.

A sündisznóknak is, amelyek az egész világ ellen tüskéiket szögezik, van egy-egy sima oldala, amelyet egymás számára tartogatnak. A kiegyenlítődésnek, az egymáshoz illeszkedésnek ez a csudája: ez a szerelem.

Az ember nem azért szereti a maga választottját, mert az a legkülönb, hanem ellenkezőleg: azért hajlandó könnyû szívvel lemondani a legkülönbekről, mert szereti őt.

A féltékenység a szerelem bizonysága, de mit ér, ha gyûlöltté teszi azt a szerelmet, amely mellett tanúskodik?

Viszonzatlan szerelem éppúgy nincs, mint ahogy nincs gyökértelen növény. Azok a látszólag egyoldalú boldogtalan szerelmek, amelyeket az életből és a világirodalom remekeiből ismerünk, a remény kifogyhatatlan erőtartalékaiból táplálkoznak.

Az első csók az, amellyel először veszi birtokába az egész embert a szerelem. Különös ismertetőjele, lemérhető hőfoka, megállapított időtartama, külalakja nincs, de erre nincs is szüksége. Az első csóknak megvan a maga egyéni jelentkező szava, amellyel félreérthetetlenül tudtul adja magát. Tévedés kizárva. Ha valaki nem érti meg a szót, ez annak a bizonysága, hogy nem is szóltak hozzá. Nem kell hozzá szótár, összehasonlító mérték, előismeret, mint ahogy nem kell zenei fül a mennydörgéshez.

Hogy ki az igazi, az csak a szerelmi csatározások tömérdek torzsalkodásai, megalkuvásai után derül ki. És akkor sem az által lesz hozzád illő párod, amit róla lefaragsz, hanem amit magadból toldasz hozzá.

Nem két összeillő pár szüli a szerelmet, hanem ellenkezőleg, a szerelem alakít át két embert, hogy egymást épp a tökéletlenségeivel egy egésszé forrassza össze. No most legalább tudod, hogy miért mondják a szerelmet mindenhatónak. Azért, mert meg tudja csinálni a csudát, hogy két ember elviselhetővé váljék egymás számára.

Szegény nők, hányszor becsapja őket a férfiak föllobbanó vágyának forró lehelete. - "Kimondhatatlan, mennyit szenvedek, könyörülj meg rajtam!" - rebegi a férfi és a nő megilletődve nyújtja át neki az orvosságot. Aztán megdöbbenve állapítja meg, hogy ápoltja sokkal gyorsabban kigyógyult, mint ahogy kívánatosnak tartotta volna.