Ugrás a tartalomra
Az első csók az, amellyel először veszi birtokába az egész embert a szerelem. Különös ismertetőjele, lemérhető hőfoka, megállapított időtartama, külalakja nincs, de erre nincs is szüksége. Az első csóknak megvan a maga egyéni jelentkező szava, amellyel félreérthetetlenül tudtul adja magát. Tévedés kizárva. Ha valaki nem érti meg a szót, ez annak a bizonysága, hogy nem is szóltak hozzá. Nem kell hozzá szótár, összehasonlító mérték, előismeret, mint ahogy nem kell zenei fül a mennydörgéshez.
Kapcsolódó idézetek
-
Ez az első csók, amelynek mindketten tudatában vagyunk. Egyikünk sem beteg, egyikünk sincs magán kívül a fájdalomtól, egyikünk sem veszítette el az eszméletét. Az ajkunk nem forró a láztól, és nem is jéghideg. Ez az első csók, amely megdobogtatja a szívemet. Forró és különös. Ez az első csók, ami után várom a következőt.
Suzanne Collins
-
Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent.
-
Az első csók érintése olyan különleges boldog pillanat, amiből legszívesebben soha ki nem szakadna az ember. Az első csók olyan, mintha csak leomlana egy láthatatlan fal, némán, hangtalanul, de azért mégis határozottan, örökre. Az első csók után más lesz a mosoly, amit a másiknak küldünk, és a levegőben különös, pozitív töltésû feszültség robban, aminek láthatatlan szikrái örömköntösbe öltöztetik a lelkedet.
Szurovecz Kitti
-
Az első csók a szerelem legnagyobb élménye; nem a testi érintés gyönyöre révén, hanem mert némán, botorkáló szavak nélkül nyitja meg a jövendő távlatát.
-
Minden első csóknak megvan a maga jelentése (...). Akármilyen rövid és esetlen, soha nem felejted el. Soha nem fogod tudni kitörölni az emlékezetedből azt, aki adja. Amikor ajkadat keresi, olyan erővel törnek rád az érzések, hogy a lélegzeted is eláll.
-
Az első csók azért is fontos, mert ha akkor kölcsönös elolvadás van, az bizony fontos jele annak, hogy valami mély érzés kezd kialakulni. (...) Vannak nagyon finom intő jelek, amelyeken a legtöbb ember átsiklik.
Csernus Imre
-
Az első csók különleges dolog. Valószínûleg azért, mert nincs semmilyen tapasztalatod, csak elképzeléseid. Annyiszor próbálod már elképzelni, milyen lehet, megnézel egy csomó filmet, olvasod a romantikus regényeket, és számtalan helyzetben megálmodod, milyen is lesz. Ám amikor megtörténik, rájössz, hogy bármit képzelegtél is, az semmi nem volt a valósághoz képest.
Kollár Betti
-
Egy csók annyira egyszerû dolog, hogy szinte fel sem tûnik. De ha jobban szemügyre vennénk, megláthatnánk, hogy minden csóknak megvan a sajátos jelentése. A mûvészet az, hogy meg tudjuk fejteni azt a bizonyos jelentést. A csók különböző emberek számára különböző tartalommal bír. A jelentés végső soron attól függ, aki a csókot adja és aki a csókot látja. A csók aktusa mindig ugyanaz. Mégis minden csóknak megvan a maga sajátos jelentése. Kifejezheti egy férj soha nem szûnő rajongását vagy egy feleség mélységes megbánását. Jelképezheti egy anya növekvő aggodalmát vagy egy szerető lángoló szenvedélyét. De akármit is jelentsen, minden csók egy alapvető emberi szükségletet tükröz. A másik emberhez való kötődés igényét. Ez a vágy olyan elemi erejû, hogy mindig megdöbbenünk, mikor egyesek mégsem értik meg!
-
A csók legyen a szenvedély kifejezése. Ha két testvér, mondjuk egy ikerpár, egy lány és egy fiú csókolják meg egymást, az nem igazi csók. Ugyanez vonatkozik a karácsonyi ajándékcsókokra és a lopott csókra is. A csók szimbolikus esemény, melynek minden jelentősége elvész, ha az az érzés nincs jelen, amelynek egyébként feltétlenül jelen kell lennie, hogy a csókot csókká tegye.
Sören Kierkegaard
-
A csókban annyi minden rejlik. A csók: vallomás, ajándék, élmény, odaadás, eggyé válás.
Csitáry-Hock Tamás