Németh Gábor Dávid

Félek az elindulástól, attól, hogy a lépésekkel nem csak nyomot hagyok a földben, hanem el is ültetek egy darabot magamból minden egyes mélyedésbe.

Jégesőkor mindig attól tartok, engem keresnek a tengerek, apró, fagyott öklökkel kopogtatnak minden házon, hátha ajtót nyitok valahol.

A falra festettem elakadt családi titkokat. Sosem tudtam befejezni elég gyorsan, az eleje megszáradt és eltûnt, mire a végére értem. Elnedvesedtek a felmenők, rajtam a felelősség, hogy megszárítsam őket, de félek, más formában száradnak majd, mint amit ismerek.

A küszöb helyén érintetlenül fekszenek a megbotlottak, és várják, mikor préselik át őket a felejtésbe.