Ugrás a tartalomra
Jégesőkor mindig attól tartok,
engem keresnek a tengerek, apró, fagyott öklökkel
kopogtatnak minden házon, hátha ajtót nyitok valahol.
Kapcsolódó idézetek
-
Az én könnyem nagytitkos messze tenger,
És én úgy állok partja meredekjén,
Félve és fázva, félig-húnyt szemekkel.
És a szemem lehúnyni sem merem,
Mert a tengereken sziszegnek az éjek,
És elzsibbaszt egy szörnyû félelem;
És a szememet kinyitni is félek.
És úszni kellene és nem merek,
Hiába hívnak messze tengerek;
Csak reszketek, vacogva reszketek.
Sík Sándor
-
Én félek.
Az élettől és sötéttől,
mely mindenütt kegyetlenül elér.
Kosztolányi Dezső
-
Néha úgy érzem, hogy a megfoghatatlant akarom megfogni, néha meg azt, hogy jeget ölelek, és mire felenged a karomban, engem magamat megdermeszt.
Guy de Maupassant
-
Minden alkalommal hagyom magam reménykedni kicsit. És amikor újra a semminél kötünk ki, a szívem egy kicsit még jobban összetörik.
-
A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé.
Kahlil Gibran
-
Vigyázz rám, mert ha nem vagy, nem látok,
és minden irtó messzire kerül tőlem,
éhen s szomjan, kopogó ajakkal tétovázom,
pont, ahogyan voltam előtted.
Sohonyai Attila
-
Hónapok óta úgy érzem, álmodom. Minden nap rettegek, hogy egyszer eljön az ébredés.
Szurovecz Kitti
-
Egész életemben egy kikötőben vesztegeltem, ahonnan el kellett menekülnöm - az elmém és a negatív gondolataim elől; az aggályaim elől, amelyek felépültek és megkövesedtek; egyik réteg a másikra rakódott, és már túl erős volt a felépítmény, semhogy csak úgy elkezdhettem volna lefarigcsálni belőle.
-
Az ember ragaszkodik az ellenségeihez, akik minden este ugyanazzal a gonosz, fagyos, kaján tekintettel fogadják, ragaszkodik a falhoz, amelyről mindig törvényszerûen visszapattan, ragaszkodik az idegenség légköréhez, amelyben jobban önmagára eszmél, mint barátok között, ragaszkodik az őserdőhöz, amelyben eltéved.
Hevesi András
-
Mindig azon az ajtón kopogtatunk, ami nem nekünk akar kinyílni, mindig az előtt az ajtó előtt ácsorgunk, amihez elfelejtettük a bekívánkozó szavakat.
Kőrösi Zoltán