Ugrás a tartalomra
A falra festettem elakadt
családi titkokat. Sosem tudtam befejezni
elég gyorsan, az eleje megszáradt és eltûnt,
mire a végére értem.
Elnedvesedtek a felmenők, rajtam a felelősség,
hogy megszárítsam őket, de félek,
más formában száradnak majd,
mint amit ismerek.
Kapcsolódó idézetek
-
Valahányszor elképzeltem magam, mindig körvonalként jelentem meg, ahogyan a kifestőfüzetek figurái: a belsőm nem volt még kész. Megvolt minden főbb vonás. Ám a színek, a cikcakkos és kockás minták, az apró-cseprő dolgok, amikből összeálltam én, még nem kerültek a helyükre.
Sarah Dessen
-
Van valami mentségem az életemre? Csak az, hogy ez történt. Hogy beérem-e a folytatódással? El vagyok ragadtatva ettől a lehetőségtől. A magam módján, elég udvariasan elláttam a dolgomat, nem nyafogok, nem gyûlölök, nem hivalkodom. Szép lassan kihúzódtam a forgalomból, az emlékeimmel bajlódom, de vajon valóban megesett-e velem az, amit elfelejtettem? És ha a sötétből néhány képet előhívok? Fejben sok képet gyûjtöttem, aztán úgy hagytam nyersen, egyszer talán előveszem őket. Vagy soha.
Konrád György
-
Ha félek, magamhoz húzom a félelmem tárgyát. Megjelenik. Azzal festem a falra, hogy elgondolom, hogy teret engedek neki, hogy az aggodalmammal, a pesszimizmusommal magam éltetem.
-
Mint egy festményen, az egyes ecsetvonások sokszor fontosabbak a történetben, mint a nagy egész. Egyik a másikból következik, egymást színezik, takarják, változtatják, tökéletesítik, de sokszor csak rontják - általában egészen addig, amíg ez az "alkotás" már csak valami firkálmány lesz, amit még leköpni sem érdemes, nemhogy kiakasztani a falra, valahová az ágy fölé.
-
Megszállottan építem a múltamat. Igen, a múltamat építem, nem a jövőmet, mint azelőtt tettem. A múltat igyekszem megörökíteni, egy utolsó jelet szeretnék hagyni magamból, és mindabból, ami fontos volt nekem. Rendbe szeretném tenni gondolataimat, írásaimat, érzéseimet, mielőtt teljesen eltompulnának, kiégnének ebben a légüres térben.
Ladik Katalin
-
Vannak történetek, amelyek félbeszakadtak. Ezek a történetek sokkal inkább jelen vannak, mint a többi, és amíg nem zárjuk le őket, addig nem tudunk továbblépni. (...) Ezért olyan fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni.
Paulo Coelho
-
Ha egyszer bekövetkezne, hogy kiüresedik, elfogy a házasságom, akkor kertelés nélkül kilépek belőle. Mert benne maradni hazugság, felelősség, és senkinek sem jó. A szüleim ugyanis tévedtek. Amit csináltak, az sem nekik, sem nekem nem volt jó. Csak a felszínen, amiről egy kívülálló azt gondolhatta, hogy ez egy család, egy fedél alatt, szép, nyugodt élettel. Miközben apám is, anyám is elfojtásba menekült, elszürkült, engem pedig hagytak ebben a hazug színjátékban felnőni. Hagyták, hogy mindez rám vetüljön. Bûnösnek, érzéketlennek tartottam őket. Velem és az én gyerekeimmel ez nem fog megtörténni, zártam le magamban a szüleim bûnét.
Légrádi Gergely
-
Az életemet elhibáztam,
rossz szögletet mértem falán,
törölhetetlen drága vásznam
terhes szinekkel mázolám:
emlékből raktam össze rőzsét,
multból máglyát jövőm alá,
s tegnap tüzére holnap hősét,
magamat dobtam égni rá.
Babits Mihály
-
Sok gyerek szenved ilyen kényszerbetegségben. Olyasmiket csinálnak, amiket maguk sem értenek. Hiába mondjuk nekik: - Tehetsz bármit, de ne rajzolj a falra. Erre a papírra rajzolhatsz. Ebbe a könyvbe is. Vagy bármely másik felületre. De ne rajzolj, írj vagy színezz a falon. - Õk egyenesen a szemünkbe néznek, és azt felelik: - Értem. - Tíz perccel később már a falra rajzolnak, mi meg éktelenül kiborulunk. - Mi a csudáért rajzoltál a falra? - A gyerekek pedig ránk néznek, és ténylegesen gőzük sincs, miért tették. Tisztán emlékszem erre az érzésre gyerekkoromból. Ahányszor megbüntettek - mondjuk, az anyám kiporolta a sejhajom -, azon tanakodtam közben: miért csináltam ezt? Tudtam, hogy nem szabad. Szólt előre. Az elfenekelés után pedig megfogadtam: mostantól jól fogok viselkedni. Soha többé nem csinálok semmi rosszaságot az életemben, soha, de soha, de soha, de soha - és hogy ne felejtsem ezt el, gyorsan felírok magamnak egy emlékeztetőt a falra... azzal fogtam egy krétát, onnan folytattam, ahol abbahagytam, és nem értettem meg az okát.
Trevor Noah
-
Rájöttem, hogy a családunk egy festővászon, amelyre a legszebb reményeinket festjük - tökéletlenül és hanyagul, hiszen mind amatőrök vagyunk az életben. De ha nem összpontosítunk túlzottam a hibáinkra, csodálatos kép tárul a szemünk elé. És megtanuljuk, hogy nem a kép szépsége érdemli ki a hálánkat - hanem az, hogy egyáltalán festhetünk.
Richard Paul Evans