Ole Nydahl

Nem a külső dolgok tesznek minket boldoggá, hanem a dolgokhoz való hozzáállásunk. Ha nincs bennünk nyitottság, akkor a legvonzóbb társ szépsége is megfakul, és a legörömtelibb dolgok is unalmassá válnak.

Még a gazdag, szabad és fejlett oktatási rendszerrel rendelkező országokban is, ahol pedig a lehetőségek adottak, az emberek jobbára éretlen dolgokat tartanak fontosnak. Kevesen próbálnak valami abszolút dolgot keresni; a legjobb befektetésnek általában az számít, ha valaki hatéves korától húsz évet tölt el különféle iskolákban és egyetemeken. Sajnos azonban ez nem garantálja a boldogságot, és a síron túl még csak az sem segít, ha a rákövetkező harminc-negyven évben több pénzt keresünk. Csupán a legértelmesebb emberek elenyésző hányada talál rá a legerősebb és egyedüli tartós beteljesedésre, ami már kezdet nélküli idők óta jelen van minden lényben: a tudat megtapasztalására. Ha tudatosan használjuk ezeket a feltételeket, hogy olyan értékekre leljünk, melyek értelmet adnak az öregség, a betegség, a halál és az újraszületés során, akkor életünk értékessé válik.

A figyelemelterelő dolgok és a szokások erősek, életünk könnyen elillanhat úgy, hogy csupán kevés maradandót hagyunk magunk után. Csak azok képesek időtlen célokat hatékonyan megvalósítani, akik alkalmazzák az ellenszert: nem feledkeznek meg szabadságukról és kedvező körülményeikről.

Miből keletkeznek a feltételekhez kötött tapasztalatok? Az ok-okozat (...) törvényszerûségéből. Minden eseményt a tudatban tárolt benyomások idéznek elő. A mogorva emberek a hozzájuk hasonló nehéz esetekkel kerülnek összeütközésbe, míg az örömteli emberek könnyedén lelnek kellemes társakra. Mindenki azt vonzza, amit maga is kisugároz a világba. A mennyországot és a poklot füleink vagy bordáink között tapasztaljuk - vagy ott, ahol elképzelésünk szerint a tudatunk lakozik.

Minden lény átmeneti jellegû boldogságra törekszik, miközben megpróbálja magát távol tartani a szenvedéstől. A megvilágosodás azonban olyan felülmúlhatatlan boldogság, ami nem tûnik tova, nem múlik el. Súlyos hiba lenne lustaságból vagy a képzelőerő hiánya miatt a tudatot elzárni önmaga leggazdagabb lehetőségeitől. Aki megragad egy fogalmi szinten, ahol saját testével és tulajdonaival azonosítja magát, az abszolút szinten nem képes másokon segíteni, és kevés vigaszra lel, amikor eléri az öregség, a betegség, a halál és a veszteség.

A határtalan szabadság állapotában mindent félelem nélkül élvezünk. Ahogy a 2. Karmapa, Karma Paksi mondta: "Félelem nélkül élvezhetünk mindent, mivel nem létezik más, mint az elpusztíthatatlan és önmagában tökéletes tudat." Az a kibontakozó tapasztalat, hogy bármi is történik, az minket is érint, felelősséget és együttérzést hoz létre az élet minden helyzetében, itt és most felszínre hozza mindenkiben a benne rejlő számtalan kvalitást.

A dolog nyitja abban rejlik, hogy a legizgalmasabb lehetőségeket lássuk mindenben, ami történik. Így mindig ügyesen dolgozunk a rendelkezésre álló tényekkel, nem hagyjuk, hogy azok megtörjenek bennünket. Érett módon élni olyan, mintha szállodában laknánk: szabadon használunk mindent, de tisztában vagyunk azzal, hogy a végén csak a benyomásainkat vihetjük magunkkal.

A tiszta látásmód abszolút szintjén a gondolatokra és az érzelmekre úgy kell tekintenünk, mint amelyek a tudat eredendő bölcsességét fejezik ki. A kellemetlenekre célszerû úgy tekintenünk, mint azokra a hullámokra, melyeket szörfösként nem lovagolnánk meg, vagy mint a tévémûsorra, ami olyan rossz, hogy senki sem nézné meg. A tibetiek erre azt a kifejezést használják, hogy "olyan, mint a döglött tehén" - elég, ha az ember csak egyszer pillant oda. A zavaró érzelmeknek nincsen karjuk és lábuk, nem megfoghatók - kivéve azt a zavart, amit a rendszerünkben okoznak. Csupán annyi erővel rendelkeznek, amennyit mi fektetünk beléjük.

Az a tény, hogy nem kell szenvednünk az érzelmeink miatt, sokaknak segít. Egy bölcs ember soha nem tartja annyira valóságosnak az érzelmi világát, hogy az kimozdíthatná őt középpontjából, és arra kényszeríthetné, hogy saját akarata ellen tegyen vagy mondjon valamit.

Ha a lényeket vonzónak és jelentőségteljesnek látjuk, ez csak örömöt hozhat, míg ha a hibáikat keressük, szellemi szegénység keletkezik. Akkor állandóan rossz társaságban leszünk, és nehéz lesz képességeinket kibontakoztatni.

Az ártó emberek inkább zavarodottak, mint rosszak, és néhány perc a társaságukban lehet, hogy fárasztó másoknak, de nekik éjjel-nappal együtt kell élniük önmagukkal. Bántani őket ilyen nagy szenvedés mellett nem lenne sportemberhez méltó.

Hogyan is zavarhatnak a bokrok és a hullámok, amikor tudod, hogy milyen hatalmasak a hegyek és milyen végtelenek az óceánok?

Aki tudatosan nyugszik abban, amit megértett és igaznak talált, ténylegesen meditál. Ahogy tudatunk ily módon megtisztul, és erőre kap, egyszerûen jobb emberré válunk.

Ahelyett, hogy áldozatul esnénk az eredendő bûn elméletének vagy az élet viszontagságaiért felelős bûnbakot keresnénk, és a túlvilágban reménykednénk, inkább vizsgáljuk meg jelenlegi körülményeinket, azok hatását, és azzal kezdjünk dolgozni, ami valóban létezik!

Ha rendelkeznénk azokkal az előnyös feltételekkel, amelyekkel Buddha is rendelkezett 2500 évvel ezelőtt - királysággal, barátokkal, szeretőkkel, szolgálókkal, mûveltséggel, sportolási lehetőséggel, jó egészséggel és örömteli tudattal -, egy napon akkor is rá kellene ébrednünk arra, hogy a mulandóság minket sem kerül el, és a világi örömök nem tartanak örökké.

Napjainkban a magas színvonalú oktatás ellenére is gyakran hiányzik az emberi érettség, ami annak köszönhető, hogy a szórakozás kultúrájában élünk. Folyamatosan fogva tartanak minket a vágyak, az érzékszervi benyomások, és ezernyi lényegtelen dolgot csinálunk. Ez a tudat szétszórtságához vezet, amely így ritkán tapasztal jelentőségteljes időszakokat.

A féltékenység a legnevetségesebb és legértelmetlenebb zava­ró érzelem (...), mindazonáltal igen kellemetlen és meg­lepően kitartó. Akár "táplálék" nélkül is képes hosszú ideig fenntartani ugyanazt az energiaszintet - gyakran minden va­lós alap nélkül -, megkeserítve ezzel társunk és önmagunk életét. Olyan, mint a tudat egyfajta betegsége, amely kívülál­lók számára nehezen érthető. Jobban tennénk, ha inkább nagylelkûek és elégedettek lennénk.