Ugrás a tartalomra
A tiszta látásmód abszolút szintjén a gondolatokra és az érzelmekre úgy kell tekintenünk, mint amelyek a tudat eredendő bölcsességét fejezik ki. A kellemetlenekre célszerû úgy tekintenünk, mint azokra a hullámokra, melyeket szörfösként nem lovagolnánk meg, vagy mint a tévémûsorra, ami olyan rossz, hogy senki sem nézné meg. A tibetiek erre azt a kifejezést használják, hogy "olyan, mint a döglött tehén" - elég, ha az ember csak egyszer pillant oda. A zavaró érzelmeknek nincsen karjuk és lábuk, nem megfoghatók - kivéve azt a zavart, amit a rendszerünkben okoznak. Csupán annyi erővel rendelkeznek, amennyit mi fektetünk beléjük.
Kapcsolódó idézetek
-
Ne háborodjunk fel az embereken, amikor azt látjuk, hogy kemény szívûek, hálátlanok, igazságtalanok, dölyfösek, és csak önnönmagukat szeretik, másokkal pedig nem törődnek: ilyenek, ez a természetük. Felháborodni ezen, az olyan, mintha nem bírnánk elviselni, hogy a kő leesik, vagy a láng felfelé tör.
Jean de La Bruyére
-
Meg kell tanulnunk kiiktatni a kellemetlen gondolatokat, és sohasem foglalkozni velük. Máskülönben életünk végéig azt kiáltoznánk, hogy "Miért?", telesírnánk a zsebkendőnket, és semmire sem jutnánk.
Libba Bray
-
Az érzelmek, úgy tûnik, lelkünk vízszerû jelenségei. Csodás tud lenni, amikor egy-egy szép, egyszerû emberi érzés áthullámzik rajtunk, és életre kelti belső tájainkat. Szükségünk van rá, hogy - akár kellemesek, akár kellemetlenek ezek az élmények - szabadon áramolhassanak bennünk, átöblítve, megtisztítva, felüdítve lelkivilágunkat.
Buda László
-
El kell tûnnöm, hogy azok a dolgok, amelyeket látok, épp az által, hogy többé nem lesznek általam látott dolgok, tökéletesen széppé váljanak. (...) Olyannak látni egy tájat, amilyen akkor, amikor én nem vagyok ott. Amikor ott vagyok valahol, az ég és a föld csöndjét beszennyezem lélegzetvételemmel és szívem dobogásával.
Simone Weil
-
Rosszul teszed, ha megsértődsz, amikor megtudod, hogy a hátad mögött becsmérelnek. Ha negatívan fogadsz bármi effélét, te magad rombolod le a lelki békédet. Az ember maga felel magáért, a fájdalmaiért. A sértéseket úgy kell tudomásul venni, mint a szellőt, amely elleng mögöttünk. Másképpen szólva, félre kell söpörni az emberek durvaságait. Hogy érzünk-e fájdalmat, szenvedést bizonyos helyzetekben, ez leginkább attól függ, miképpen viszonyulunk az adott körülményekhez. Sokat számít, hogy nem vagyunk-e túl érzékenyek, nem vesszük-e túl komolyan a dolgokat.
Tendzin Gjaco
-
A tisztánlátás azt jelenti, hogy nem vagy belekeveredve a világba. Nem azonosulsz semmivel - csak nézed. Felülről. Kívülről. Személytelenül. Mintha nem is te lennél. Nézed, mint magasból egy tájat, utazásod térképét; látod, hol vannak a múltadból eredő ösvények, hol tornyosulnak előtted az akadályok, a veszélyes csapdák, és fölismered sorsod rejtett összefüggéseit.
Aki valóban látni akar, az nem fél látni.
Müller Péter
-
Nem kényszerít semmi, hogy egy kellemetlen emlék miatt megbántva érezzük magunkat, és nem kötelező átadni magunkat a jövő miatti aggodalomnak. Ezek csupán lehetőségek. Az elme olyan, mint egy televíziókészülék, válogathatunk különféle csatornái között, és nem kell engednünk semmilyen gondolat csábításának.
-
Képzeljük el, hogy elménk egy palack tiszta víz, és az alján homok van. Amikor elménket felzaklatják a gondolatok vagy az érzelmek, az olyan, mintha felráztuk volna az üveget: a homok felkavarodik, a víz zavarossá válik. Ám ha nyugodtan tartjuk a palackot a kezünkben, a homok leülepedik, ahogy a gondolataink is lecsillapodnak, ha egyszerûen csak figyeljük őket, és nem kezdünk el azonnal reagálni rájuk. Mint említettem: érzelmi problémákból gondolkodással nem fogjuk megtalálni a kivezető utat. Csak mélyebbre ássuk magunkat, ha megpróbáljuk kideríteni, miért érezzük, amit érzünk. Olyan ez, mint a hínár: minél inkább vergődünk, annál jobban belegabalyodunk. El kell fogadnunk, hogy a gondolatoknak nem tudunk gátat vetni, a történéseknek azonban igen.
Ruby Wax
-
Ahelyett, hogy megpróbálnál megszabadulni attól, amin nem tudsz változtatni, mint a kellemetlenségek és a kényelmetlenségek, inkább a szorongáshoz fûződő viszonyodon változtass azzal, hogy elfogadod. Add fel az érzelmeid ellen folytatott hiábavaló küzdelmet, és hagyd, hogy a szorongás szabadon mozogjon, ahogy minden más érzelem is. Képzeld el, hogy egy szörfös vagy, aki az érzelmek hullámain lovagol, nem küzd ellenük, és úgy fogadd el ezeket a hullámokat, ahogy épp jönnek. Ezeket nem tudod irányítani, de képes vagy meglovagolni őket, így könnyebben veheted az akadályokat, amelyeket az élet állít eléd.
-
Ha látásunk helyes, szabadok leszünk mozgásunkban, sem látomások, sem hamis képek nem ejthetnek csapdába bennünket. De tudjátok-e, szerzetesek, hogyan lesz helyes a látásotok? Hát csakis úgy, hogy mindentől elszakadtok, mindent távolról szemléltek. Se érzés, se akarat ne kössön benneteket a tárgyhoz, melyet helyesen kell megítélnetek. Ez az egyetlen módja a helyes látás megszerzésének.
Su-La-Ce