Omar Khajjám

Ó szerelem, segíts hát megint A sors szomorú cselszövéseit Darabokra zúzni, s aztán Újragyúrni vágyam szerint!

Volt egy Kapu, de kulcsa elveszett; volt egy Fátyol, nem tépte szét kezed; ma még miénk a hír s holnapra már kiejt rostáján az Emlékezet!

Oh élj, siess! A gyönyör oly kevés: holnapra élted tán a porba vész; s por és penész közt nem vár majd reád se bor, se lány, se lant - se ébredés!

Ne hidd, hogy e világtól válni félek, s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek. Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény. Mert nem tudtam jó úton járni: félek.

Maradnék, ha a reménynek csupán egyetlen rügye fakadna a fán. De nem fakad. Tehát elindulok, s kisétálok a Semmi kapuján.

Siralom a szívnek, ha heve nincsen, ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen. Szerelem nélkül záruló napodnál eltékozoltabb nap részedre nincsen.

Az égi szerelemben nincs varázs: hûlt hamu az, alatta nincs parázs. A földit válaszd s fel ne add soha, bár ára kín, keserv és koplalás.

Amit kaptál, elég legyen neked, megváltoztatni semmit nem lehet. Nézd el békés közönnyel azt, mi nincs; így az, mi van, rabjává nem tehet.

Átküldtem lelkem - hátha hírt kapok - az Éltentúlra. Teltek a napok, míg végre megjött. Ennyit szólt csupán: "A Mennyország s a Pokol - én vagyok."

Szenvedéseimnek bár vége-hossza nincs, s te pompában ragyogsz, mint gőgös drága kincs, egyik sem állandó, nagy játékos a Sors, kedvére ad, cserél és visszavesz megint.

E földön, mondd, ugyan ki nem vétkezett? Nem képzelek bûntől tiszta életet. Ha vétkemet te gonosszal bünteted, Mi különbség van köztem és közötted?

A mindenség titkát hiába ûztem, még fix pontot sem találtam az ûrben, csak egy gyöngyöt a tudás tengerében, az is eltört, mikor cérnára fûztem.

Siralom a szívnek, ha heve nincsen, ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen. Szerelem nélkül záruló napodnál eltékozoltabb nap részedre nincsen.

A menny kerek, rozzant fedél szegény fejünk felett. Alatta nincs remény. Ne hívd az eget! Tehetetlenül forog az ûrben, akár te meg én.

A sakktábla kockái: éj és nap. Bábuk vagyunk a sors keze alatt, ő játszik velünk, tologat, kiüt és a sötét dobozba visszarak.

Mocskos Sárból gyúrt Embert a Kezed s még az Édenbe is Kígyót vetett: minden bûnért, mely Arcunk szennyezi, bocsáss meg Nekünk - ahogy mi Neked!

Ne tékozold az Órát; szomorú minden Vita, és meddő Háború; jobb a dús Fürt mellett vigadni, mint búsúlni, hogy nincs, vagy hogy savanyú.

A kéz ir és ha irt, ingyen való Erőlködésed bármilyen csattanó, Egy betüjét ki nem törülheted; Se könnyzáporral le nem mosható.

Tegnap szülte a Ma őrületét, a Holnap csöndjét, Kínját vagy Hitét; igyál! nem tudod honnan jössz s minek; igyál! nem tudod miért s hova mégy.

Bort iszom, mint fûzfa gyökere tiszta vizet. Allah nagy. Õ mindent tud. És én ebben hiszek. Mikor megteremtett, már tudta, hogy inni fogok. Hát iszom. A Mindentudót megcáfolni - minek?