Omega

Van egy szó, van egy hang, nem hallom rég. Akárhogy keresem, megfakult kép. Csak egy perc, csak egy szín, fáradt álom, Van egy szó, van egy hang, nem találom.

Nagy a király, és minden ember fél, Csak a bolond él úgy, ahogy beszél, Éjjel alszik, de nappal tudja jól, Van sok bolond, és oly kevés a trón.

Ázott köpenyét kölcsönadta rám az ég, Ronggyá nyûtt cipőm, amíg bírta, vitt feléd. Éjszakák sûrûjén vágtam át, A fényes izzó nap tüzét arcomon hordtam szét.

Rejtett fény ragyog a dolgok legmélyén - erre gondolsz tán, hogyha így szólsz: van remény. Kutasd hát és tárd ki ablakod, tárd ki rá a két szemed, tisztán lásd az életet!

Te vagy újra az ajtóm előtt Ki valaha oly gyakran jött, A folyton alakot változtató, Örökös illúzió, Lenge szárnyon tovább illanó Szökött szerelempillangó.

Szállj, csak szállj tovább Kitárt karom útvesztő Fagyos lett a szívem Kemény, mint a kő Menekülj, amíg nem késő.

A múltat megtalálni Mondják, nem lehet. Mit szólnál, ha Megmutatnám azt a helyet? Minden, miről azt hiszed, Rég elveszett, Minden, ami elmúlt, Ott lebeg.

Minden elmúlik, és úgy lesz örök, Mint a fényből szőtt szerelem, Mert az ember százszor is elbukik, De a halhatatlan hûség benne nem.

Mikor nagyon egyedül vagy, Lehull hozzád egy kis csillag. Hófehér gyöngyök vezessenek, Mint jó vándort fehér kövek.

Nem tilthatom meg neked, hogy másképp szeress, mint ahogyan én, De ha éppen kedved van, hát csókolj meg az utca közepén.

Ami földre sújt, emel is egyben. Minden fájdalom szülőágy: Kínok közt magad szülöd, S tanúd az ég, mely most szépnek lát.

- Ne csináljunk soha többé fegyvert! Nem lesz háború, könnyes, szomorú, Boldognak látok majd minden embert. (...) Egy nap visszatér, megáll, alig él, Már nem az, ki elment lehunyt szemmel. Apja jót nevet: - Nyisd ki két szemed, Ilyen a világ, s kell a fegyver!

Kint vár a fény, Hív új remény, Hajt az, hogy győzhetek - Hát jó reggelt, emberek!